Hirdetés
Az egészségügyi szakdolgozók béremelésének javaslata a kormány előtt van, hamarosan dönthetnek is róla. 2023 januárjától vagy júliusától átlagosan 25 százalékkal emelkedhet az ápolók fizetése, de az 20 százalékos infláció miatt ezt majd egyesek alig érzik meg.
Hirdetés
Januártól vagy júliustól jelentős, mintegy 25 százalékos béremelést kaphatnak az egészségügyi szakdolgozók. Ez átlagosan 120 ezer forintos többletet jelenthet az érintetteknek. De a tervezett béremelésnek viszonylag csekély a súlya, mivel az infláció már 20 százalék fölé kúszott – írja a Népszava.
Egyénenként az emelés összege attól is függ, hogy az adott szakembernek milyen végzettsége, gyakorlata van a saját területén. E szerint egy-egy havi bérutalás összege 25-200 ezerrel is emelkedhet, de lesz körülbelül ezer olyan szakdolgozó, akiknek az emelése elérheti a 400 ezer forintot is. A lap szerint ők az egyetemi végzettségű, úgynevezett non-doktorok, mentőtisztek.

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei a Napi.hu hírlevelében.Feliratkozom
A tervezet szerint a béremeléssel csökkentenék az orvosi és a szakdolgozói bérek közötti aránytalanságot. Jelenleg az orvosi béreknek a 27 százalékát viszik haza a szakdolgozók.
E bérarány a januári emelések után a nem diplomások esetében átlagosan 30,7 százalékra, míg diplomásoknál átlagosan 46,7 százalékra emelkedne.