Hirdetés

Kevesen tudják, hogy az elveszett vagy kidobott állatok nem biztos, hogy kóborolva vagy csapatokba verődve fognak tovább élni, hiszen még az erős, házban nevelt kutyáknak is nagyon kevés az esélye az életben maradásra az utcán, nem beszélve a kisebb testű kutyákról vagy a macskákról.
A természet nem úgy teremtette meg az állatokat, hogy azok agresszívek legyenek. Az ok, amiért idegesek vagy félénkek lesznek, a bántalmazás és az elhagyottság. Szerencsére azonban, a szeretet csodákra képes, és megmentheti még a legreménytelenebbeket is.
A következő történeteket nem lesz könnyű végig olvasni, de mind arra emlékeztetnek, milyen hatalmas felelősségünk van az állatok iránt. A cikk végén pedig megmutatjuk, mi történik, ha valaki őszintén segíteni akar másokon.

11. Xena

Xenát valakinek az udvarán találták meg, mikor szinte már teljesen élettelen állapotban volt. Egy klinikára vitték, ahol az állatorvosokat sokkolta Xena egészségi állapota. Azt mondták, még soha nem láttak így állatot. Teljesen ki volt száradva, az orrán heg volt. Valószínűleg próbált kimenekülni egy veszélyes helyzetből, és sikerült is neki. Xenát a Hickey család adoptálta. John Hickey, a család legkisebb gyermeke autista, és a kutya érkezése előtt nagyon zárkózott volt. De Xena mindent megváltoztatott: John anyukája, Linda szerint a fiú most már megállás nélkül beszél. Xenával igazi kapcsolat jött létre köztük.

10. Luna





Lunára 8 hónaposan találtak rá, és nagyon nehéz volt felismerni, hogy ő egy husky. Rendkívül sovány volt, bundája pedig szinte nem is volt egy betegség miatt, amitől a bőre is folyton viszketett. Hála az új gazditól kapott rengeteg szeretetnek és törődésnek, a kutyus újra gyönyörű és boldog.

9. Jingle

Jingle-nek nagyon nehéz élete volt. Kutyaviadalokban kellett részt vennie, komoly sérülései voltak, sovány és rémült volt. Egy idős pár figyelt fel rá, ők vették magukhoz a kutyát. A séta megnyugtatta, ezért naponta 6-szor is elmentek vele. Ennek pedig az új gazdira nézve is volt pozitív hatása: mielőtt befogadták volna Jingle-t, Anne többször is volt kórházban szívproblémák miatt. Most viszont tökéletesek az EKG eredményei.

8. Sophie

Februárban találtak rá, egy szemétdombon feküdt mozdulatlanul, teste tele volt sebekkel, sérülésekkel és atkákkal. Gyógyszeres fürdők és antibiotikumos kezelések sorozata után a sebei begyógyultak. Sophie szereti az embereket, bárki megölelgetheti, de más kutyáktól fél.

7. Bruce

2 évvel ezelőtt Katherine Van Beek a szakadó esőben, egy járdán észre vett egy apró, ázott valamit, amiről elsőre nem is látta, hogy egy kiscica. A következő hetekben a cica egészségi állapota romlani kezdett, de Katherine szeretete és gondoskodása 6 hét alatt visszahozta őt az életbe. Bruce ma már több mint 2 éves, nagyon aktív, imádja a szabadságot, nagyon hálás és szép cica lett belőle.

6. Kelley

Amikor egy járkókelő meglátta Kelley-t, észre sem vette, hogy ez egy kutya. Kelley a sivatagon vágott át, nagyon súlyosan megégette a nap, minden lépés fájdalmas volt számára. Senki sem tudja, mennyi ideig lehetett egyedül, de mikor valaki magához hívta, azonnal rohant hozzá. Elvitték egy állatkórházba, ahol antibiotikumokat kapott, és kezelték a sérüléseit. A kezelés fájdalmas volt, de Kelley hagyta, hogy az orvos azt tegyen vele, amit akar. Egy hónappal később már rá sem lehetett ismerni.

5. Penny

Egy hideg januári éjszakán egy Erltonban élő férfi kinyitotta a bejárati ajtót, és egy váratlan vendéggel találta szemben magát. Egy sovány, kopasz, sérült, reszkető kutyával, akiről egyből látni lehetett, hogy kidobták. Penny-nek komoly bőrbetegsége volt, szőrtüszőatkái voltak, amit ha nem kezelnek, akár el is pusztíthatja az állatot. Egy héten belül az állapota és a kinézete is rendkívül sokat változott, már nem vakarózott, a sebei pedig kezdtek begyógyulni. Penny új, szerető családra lelt, korábbi tulajdonosát pedig szerencsére letartóztatták.

4. Samuel

Mikor rátaláltak Samuelre, azt hitték már túl késő. A cica nagyon sovány volt, szemei pedig be voltak dagadva a rühtől. Ezenkívül számos egyéb betegsége is volt. Samuel 2 évet töltött egy szűk macskahordozóban, ezért azt sem tudta, hogyan viselkedjen az emberekkel. Amikor végül hazakerült, elkezdett hízni, visszatért a látása, elkezdte felismerni maga körül a dolgokat. Eleinte még nem játszott, a járás is újdonság volt neki, félt a saját árnyékától is. Ma azonban Samuel már egy boldog macska, aki gazdára talált, és többé nem fél semmitől.

3. Hercules

Hercules egy állatmenhelyen élt, és arról álmodott, hogy egyszer lesz otthona. Minden alkalommal, mikor meglátta az önkéntesek autóját, mancsát feltette az ablaküvegre, ránézett a benne ülőkre, és remélte, hogy valaki hazaviszi. De rajta kívül a telepen még vagy 800 másik kutya volt, akiknek az élete hihetetlenül nehéz volt, főleg télen. A kiskutyákon és az időseken segítettek elsőként, mivel ők éltek túl a legnehezebben. Mivel Hercules sem kiskutya, sem idős nem volt, és viszonylag egészségesnek nézett ki, nagyon kicsi volt az esélye arra, hogy valaki hazavigye. De annyira vágyott egy otthonra, hogy azzal teljesen megmelengette egy lány szívét, aki hazavitte, és akivel a legjobb barátok lettek.

2. Valentino





Egy évvel ezelőtt még senki nem akart a közelébe kerülni ennek a macskának. A rühesség miatt nem tudta kinyitni a szemeit, egy ketrecben nyávogott. De a Leave No Pets Behind állatmentő csapat alapítója segített rajta. Mikor felemelte, a cica egyből a vállára hajtotta a fejét. Valentino ma már családban él. Nagyon bátor macska lett belőle, aki nem fél a kutyáktól sem, imád az ablakpárkányon ücsörögni, és felszedett jó néhány kilót is.

1. Fox

Egy elhagyott benzinkúton találtak rá, ahol egy régi autóülésen feküdt. Egy másik gazdátlan kutya, Tess segített megmenteni. Felkeltette az emberek figyelmét, és elvezette őket Foxhoz. Első ránézésre azt hitték, hogy Fox csak sovány, de valójában ennél jóval súlyosabb volt a helyzet. Tele volt atkákkal és sérülésekkel, fogai ki voltak törve. Amikor elvitték az állatorvoshoz, az adott neki egy játék elefántot. Ez volt Fox első játéka, amit egyből megszeretett. Sok időbe telt míg a kutya el tudta hinni, hogy ezentúl mindig lesznek játékai, lesz takarója és lesznek körülötte emberek, akik szeretik őt.

BÓNUSZ

Ken apukája észrevette, hogy fia mindennap eltűnik néhány órára. Egyszer úgy döntött, követni fogja, és megnézi, merre jár ilyenkor. Meghatódott, amikor látta, hogy fia kóbor kutyákat etet.

Mikor mások is megtudták, hogy a fiú mit tesz, úgy döntöttek, segítenek neki, és pénzt adományoztak, hogy Ken megfelelő eledelt tudjon adni a kutyáknak, és ha kell, orvoshoz is tudja vinni őket. Egy idő után a kutyák szépen elkezdtek hízni, sebeik begyógyultak, bundájuk visszanőtt. Ekkor Ken azt mondta apjának, állatmenhelyet szeretne nyitni. Az apa elmagyarázta fiának, hogy ez nagyon komoly dolog, először fel kell nőnie, elegendő pénzt kell összegyűjtenie, és csak aztán gondolkodhat az állatmenhelyen. De jó szándékú emberek megint ott voltak, hogy segítsenek.

Hála az adományoknak, Ken ki tudott bérelni egy épületet az állatmenhely számára, amit Happy Animals Clubnak, azaz Boldog Állatok Klubjának nevezett el. Ez a Fülöp-szigetek déli részén található Mindanao első állatmenhelye, és az egyetlen működő menhely a régióban.

Hirdetés
Hirdetés