Hirdetés


Létezik egy sztereotípia, mely szerint a nők egymással rosszindulatúak, barátságtalanok, féltékenyek. De ezek a negatív érzések nemtől függetlenül bárkiből előjöhetnek. Ettől még a nők nem kevésbé megértőek és törődők egymással, bármikor képesek egy másik nőnek segítő kezet nyújtani.
A nők közötti barátságok nagyon erősek tudnak lenni. Ha erről még mindig nem vagy meggyőződve, neked szól a következő összeállítás, melyben láthatod, hogy a nők a barátnőikre bármikor számíthatnak, sőt, sokszor nemcsak tőlük kapnak segítséget, de olyan nőktől is, akikkel életükben akkor találkoztak először.

Hirdetés

12.

5 évvel ezelőtt a barátom szakított velem, és ezt mondta: “Te egy kocka vagy, aki a tanulás megszállottja!” Egy jó jogi iskolában szereztem diplomát és sikeres ügyvéd lettem. Ma találkoztam egy új ügyfelemmel, aki elmondta, hogy el akar válni a férjétől, mert az megcsalta, és mindent el is akar venni a férfitól, amit csak lehet. Kiderült, hogy ez a férj az én volt barátom. Alig várom, hogy találkozzunk a bíróságon és lássa, hogy a felesége mellett ülök, aki teljesen megkopasztja majd az én segítségemmel.

11.

Megkérdeztem egy lányt, hogy hol csináltatta ezt az elképesztően szuper frizurát, de nemcsak a szalon nevét árulta el, hanem rögtön kért is nekem egy időpontot és még kedvezményt is kaptam a fodrásztól! © HanaOsman / Twitter

10.

9.


Az igazi barát megmossa a hajad és elkészíti a frizurádat, mikor te túl szomorú vagy ahhoz, hogy megcsináld magadnak. © marcelinesteel / Twitter

8.

Néhány srác egy szinte teljesen üres vasúti kocsiban ütögette és rugdosta az ülésem hátulját. Nem tudtam, mit tegyek, szinte megbénultam a félelemtől. Ekkor egy nő odajött hozzám és azt mondta: “Szia! Ez a mi megállónk. Gyere, menjünk!” Megmentett. © GeorginaPhillip / Twitter

7.

Egyszer elestem az utcán. Két aranyos lány jött oda hozzám, felsegítettek, és még egy kicsit tovább is jöttek velem, így nem éreztem magam annyira kellemetlenül az esés miatt. © RealGirlProject / Twitter

6.

Elkapott a rosszullét a buszon, mikor a forgalmi vizsgára igyekeztem. Egy nő, akivel korábban még sosem találkoztam, leszállt velem a buszról, bevitt egy boltba és vett nekem egy üveg vizet meg egy csomag papírzsepit. © GingerWarrior13 / Twitter

5.

Mikor egy lány zaklatottan bemegy egy női öltözőbe, úgy fog kijönni, hogy nemcsak a sminkje lesz tökéletesen helyrehozva, de kap mellé vagy 10 bókot és 4 új barátnőt is. © whatGemmadid / Twitter

4.

Egyszer egy fiú, aki mellettem ült a metrón, úgy csinált, mintha elaludt volna, így a vállamra hajthatta a fejét. Egy lány, aki előttem ült, észrevette ezt, és némán mutatott egy helyet maga mellett, így átülhettem oda. © mehreenjamal / Twitter

3.


A legjobb barátom nem tudott eljönni az esküvőmre, ezért a fotójával csináltam képeket egy fotófülkében. © huhunizi / Twitter

2.

1.

Van valami aranyos abban, ahogyan a nők a bonyolult dolgokat megpróbálják kellemesebbé tenni. A barátnőimmel mindig felöltöztünk és kisminkeltük magunkat vizsgák előtt. Mikor gyerek voltam, az anyukám mindig megfésülte a hajamat és cuki csatokat tett bele, mielőtt orvoshoz mentünk. A lányok mindent kellemesebbé varázsolnak. © lovelyladylunacy / Tumblr

Hirdetés
Categories: Humoros

Hirdetés