22 sírva nevetős “Hogyan történt?” magyarázat a baleseti kárbejelentőkről

Hirdetés

Alább az évek alatt összegyűlt legdurvább, legmegdöbbentőbb “Baleset oka” leírásokat láthatjátok, amelyeket a baleset egyik résztvevője fogalmazott meg. Ezek újabb bizonyítékok arra, hogy a jogosítvány mellé nem feltétlenül jár ész is…Sajnos az Isten állatkertje nagy, és ez az utakon sincs másképp.

Hirdetés
  • Hazafelé tartva véletlenül rossz házba álltam be, és összeütköztem egy fának, ami az én kertemben nem volt.

  • A másik autó nekem ütközött anélkül, hogy ezt a szándékát előre jelezte volna.

  • Azt hittem, hogy az ablakom le van húzva, de aztán rájöttem, hogy nem, amikor kidugtam a kezem rajta.

  • Ütköztem egy álló kamionnal, ami a szembejövő sávban közeledett.

  • A teherautó a szélvédőn keresztül a feleségem arcába tolatott.

  • Egy gyalogos nekem jött, és az autó alá feküdt.

  • A fickó elfoglalta az egész úttestet, jónéhányszor kikerültem mielőtt elütöttem.

  • Lehúzódtam az út szélére, megláttam az anyósomat és nekimentem a vasúti töltésnek.

  • Abbéli igyekezetemben, hogy agyonüssek egy legyet, nekimentem egy telefonpóznának.

  • Egész nap növényeket vásároltam, majd hazaindultam. Amikor egy kereszteződéshez értem, egy sövény ugrott elő és megzavarta a látásomat, így nem vettem észre a másik autót.

  • Negyven éve vezetem az autómat, de most elaludtam a kormány mellett és balesetet szenvedtem.

  • Végveszélyben az orvoshoz siettem, amikor a csuklóm kificamodása balesetet okozott.

  • Amikor a kereszteződéshez értem egy stop tábla jelent meg az úton, ahol eddig semmilyen tábla sem volt. Nem tudtam elég gyorsan fékezni és így elkerülni a balesetet.

  • Hogy elkerüljem az autóm első lökhárítójának sérülését, elütöttem egy gyalogost.

  • Az autóm szabályosan parkolt, miközben beletolatott egy másik autóba.

  • Egy láthatatlan autó előtűnt a semmiből, nekiment az enyémnek, majd eltűnt.

  • Bár azt mondtam a rendőröknek, hogy semmi bajom, amikor levettem a kalapomat, azt vettem észre, hogy koponyasérülést szenvedtem.

  • Biztos vagyok benne, hogy az az öregember nem is akart átmenni a másik oldalra, amikor elütöttem.

  • A gyalogos csak bóklászott, nem tudta, merre menjen, így hát elütöttem.

  • Láttam egy lassan mozgó, szomorú arcú öregembert, amint lepattan az autóm motorháztetőjéről.

  • A baleset közvetett okozója egy kiscsávó volt egy kis autóban, nagy szájjal.

  • Kirepültem az autóból, amikor az leszaladt az útról. Később talált meg néhány kóbor macska.

Hirdetés