Hirdetés
Meglepődni se volt időm!
Bár 52 vagyok, de sokan mondják, nem nézek ki annyinak. Hétfőn a boltba mentem, de nem egyedül. Velem volt családunk legkisebbje. Tóbi még sosem járt ebben az üzletben, berontott az ajtón, én utána. Elmondom, hogy Tóbi 14 hónapos és futva közlekedik, de úgy, hogy lehet, olimpikon lesz 100 méteres síkfutásban.
Hirdetés
Utolértem így megúsztuk, hogy mindent lepakoljon és mindent megkóstoljon. Szépen elfogadta, hogy a tejet berakhatja a kosárba, de a zsemlét én teszem zacskóba. A pénztárnál aztán megtörtént, amire nem számítottam.
Tóbi szokott fizetni, így bátran a kezébe adtam az ezrest. Okos fiú, nem veszi a szájába, nem gyűri soha. Most is nyújtotta a pénzt a boltosnak, aki rám förmedt: Anyuka, hogy engedheti, hogy a pénz a gyereknél legyen?? Mi lesz, ha a szájába veszi, ha eltépi? A szakadt pénzt én nem váltom be, az biztos!!!
Hirdetés
Elvörösödtem, hebegtem, habogtam, a férfi pénztáros csak szigorúan nézett. Elvettem Tóbitól az ezrest, fizettem, de egy félmosoly már az ajkamon volt. Bár leteremtett ez a negyvenes férfi, de mégis a nap dicséretét kaptam tőle. Hiszen Tóbi anyukájának nézett a mogorva boltos. Pedig a kisfiú a lányom fia, vagyis az unokám!
