Hirdetés
Fotó: Matt Rourke/Copyright 2021 The Associated Press
A Moderna HIV vírus elleni vakcinája az első fázisú klinikai tesztek alapján működik, ezért most az Egyesült Államokon kívül is kipróbálja azt a cég.
Hirdetés
A Moderna még január végén adta be az első embernek a cég által fejlesztett HIV elleni védőoltást. A vakcina ugyanúgy az mRNS-technológiára épül, mint a koronavírus ellen kifejlesztett szérum, és azt várják tőle, hogy képes lehet semlegesítő antitesteket termeltetni a szervezettel.
Az első fázisú vizsgálatba 56 egészséges, nem HIV-fertőzött önkéntest vontak be, akik közül 48-an kapták meg az mRNS-alapú védőoltást. Az International AIDS Vaccine Initiative (IAVI) nevű nonprofit szervezet ezzel kapcsolatban korábban azt közölte:
Hirdetés
A Moderna az amerikai eredményeken felbuzdulva most úgy döntött, Afrikában is elindítja az I-es fázisú klinikai kísérletet. A szérum egy rekombináns fehérje, az eOD-GT8 60mer-re épül, ami a HIV-vírus RNS-szekvenciájának része.
Hirdetés
Az immunogén egy speciális B-sejt reakcióját váltja ki, ami azt egy semlegesítő antitest, a bnAb-k termelésébe kezd.
Az IAVI G003 kódjelű kísérletbe kezdetben 18 egészséges felnőttet vonnak be, akik ezután az eOD-GT8 60mer-re épülő vakcinát kapják meg. Ez tartalmazza a HIV-vírus részét, de nem okozhat fertőzést.
A vakcinát minden résztvevő megkapja, majd utána hat hónapon át figyelik annak hatását, hogy kiderüljön, biztonságos-e, illetve az immunválaszt is tanulmányozni fogják.