Hirdetés


A négy gyermeket az édesanyjuk egyedül nevelte apjuk halála után a kolumbiai Bogotában. Egy nap azonban az anyuka sem bírta tovább, és egyszerűen elhagyta a gyermekeit. Szegény kicsiknek azonban nem volt választásuk, valahogy boldogulniuk kellett…
Ekkor a legidősebb testvér, Juan Pablo lépett elő családfenntartóvá, aki ekkor csupán tizenegy éves volt.

Hirdetés

Az utcákon koldult, és ha nem sikerült így elegendő pénzt összeszednie, akkor kukában kutatott élelem után. Gondoskodott testvéreiről, és még iskolába is elkísérte őket!
Az egészre úgy derült fény, hogy a szomszédok kihívták a rendőrséget, amikor keserves sírást hallottak a gyerekek otthonából.

Hirdetés

A rendőrök nagy meglepetésére a gyermekek teljesen rendben voltak, 11 éves bátyjuk tökéletesen ellátta a kis családot! A gyermekek elhelyezéséről a hatóságok gondoskodtak, remélhetőleg nem kell majd többet nélkülözniük! Mindent bátyjuknak köszönhetnek, aki segítette őket abban, hogy az esélyek ellenében is eljussanak idáig…

Juan Pablo egy hős a közösségben, demonstrált egy érettséget, amit ritkán látni egy ilyen kisgyerekben. Amit tett, nem könnyű még egy felnőtt számára sem!
(Forrás: buzzblog)
Hirdetés
Categories: Megható

Hirdetés