Hirdetés


Nagyon olcsón, két ezer forint alatt vásárolta meg a működőképes felvevőt. Aztán kiderült, mi lapul még a táskában…
Joseph “Joe” Lynch katona 2014-ben egy indianai jótékonysági boltban tett szert a szóban forgó kamerára, és az azt tartalmazó táskára. Ami igazi kincset rejtett. A nagy táskában ugyanis számos régi videokazetta volt.

Hirdetés

Amikor Joseph kíváncsiságának engedve megnézte, mit rejtenek a szalagok, egy család élete, többek között egy gyermek születése pergett le a szeme előtt.
A katonát nagyon meghatotta a jelenet, és sejtette, hogy a család nem önként mondhatott le ezekről a pénzben ki nem fejezhető értéket jelképező emlékekről.
Eldöntötte, hogy mindenáron felkutatja a kamera eredeti tulajdonosait.

Hirdetés

Részleteket közölt belőle a Facebookon és a Twitteren, majd később a NewsCannel 5-ös hircsatorna is mutatott belőle néhány kockát. Így történhetett meg, hogy a tőle 500 kilométerre élő Stephanie Humphrey a családját látta vissza a televízióban. Annyira meglepődött, hogy először nem is hitt a szemének. De aztán mindet megértett. Évekkel ezelőtt az édesanyja elhagyta a kamerát a táskával együtt, és hiába keresték, nem lett meg.
Évekkel később került a jótékonysági boltba, ahol szerencsére olyan ember vette meg, aki szinte már küldetésének érezte, hogy visszaadja azt a tulajdonosának.
Stephaniet nagyon boldoggá tette, hogy visszakapta az emlékeit. Most végre meg tudja mutatni a gyermekeinek, Coopernek, Greysonnak, Ellának és Everlynek, milyenek voltak régen, új, szívet melengető jelenetekkel bővülnek a múlt pénzre nem váltható kockái.

Hirdetés




Hirdetés
Categories: Érdekes

Hirdetés