Hirdetés


Scott Mann bejegyzését több százezerszer osztották meg a közösségi oldalakon. Nem véletlenül.
Scott feleségénél 30 évesen leukémiát állapítottak meg, és a nő édesanyja hozzájuk költözött, hogy lányáról gondoskodjon, mert a férjének egész nap dolgoznia kellett, hogy meg tudjanak élni.
Scott megosztott egy képet anyósáról a közösségi oldalán, és az alábbi, szívszorító sorokat írta hozzá:
„Ő Sharon, az anyósom. … Amikor legelőször találkoztunk, nehezen értettem meg őt az akcentusa miatt. Dominánsnak, passzívan agresszívnek éreztem őt.

Hirdetés

Viszont tudtam, hogy szerelmem számára nagyon fontos, ezért elfogadtam. Hét év telt el, de még mindig nem kerültünk közelebb egymáshoz. Ám amikor a feleségem mindösszesen harminc évesen leukémiás lett, az egész életünk a feje tetejére állt.
Az anyósom mentett meg bennünket. Beköltözött hozzánk, a férjével együtt, hogy gondozzák a feleségemet.
Az azóta eltelt két évben ő főz, takarít és mos. Ő viszi a feleségemet és férjét is az orvoshoz, már eddig is több mint háromszáz ízben. Ő rendeli és váltja ki azt a töménytelen gyógyszert, amire szükségük van, és gondoskodik arról, hogy időben bevegyék.

Hirdetés

S miközben mindezt a terhet viseli és mindenkiről gondoskodik, nála is rákot diagnosztizáltak. Megműtötték őt és kemoterápiát kapott. Dúdol, mikor dolgozik, alázattal és eleganciával teszi a dolgát.
Egyik reggel készítettem a fotót, mielőtt munkába indultam. Nem tudta, hogy lefotózom…
Így néz ki az emberi nagyság! Azt várja, hogy megfőjön a lánya zabkásája, nap mint nap, mióta beteg lett. Nincs haja, kihullott a kemoterápia miatt. De ő nem adja fel a harcot!
Nincs mindenkinek igazi hős az életében. Nekem van, ezért hálás vagyok minden egyes napért.”
Megrendítő és elgondolkodtató sorok.. Neked mi a véleményed?

Hirdetés
Hirdetés