Hirdetés

Fotó: TV2


A TV2 Házasság első látásra című reality-jének egyik legmegosztóbb szereplője, Oláh Orsi, már a műsor eleje óta botrányt botrányra halmozott. Erős személyisége és stílusa sokakat megosztott, köztük az internetsztár rapper, MC Hawer is nyíltan bírálta őt közösségi oldalán. Orsi viszont nem hagyta szó nélkül a kritikát, és kőkemény reakcióval válaszolt.

Hirdetés

“A defektes csaj az első héten kiherélte a palit, az alig győzött kedveskedni, de hiába” – írta MC Hawer a közösségi oldalán Orsiról, aki nem hagyta szó nélkül a dolgot.

Hirdetés

Rögtön reagált a vádakra
“Legalább valamit te is leszűrtél előle kedves Mc Hawer. Akit ki lehet herélni egy hét után az már baj! Nehogy már egy nő adjon lejjebb, a mai “férfiak” legyenek nyugodtan tökösebbek és ne csak az ágyban… Sokaknál csak idáig jut el a férfiasság fogalma! A női lelket meg kezelni sem tudja! Csak úgy nagy általánosságban…Abból pedig nem húzom ki magam, hogy én egy komplikáltabb lelkületű nő vagyok, mint a többség. De páran már “megbirkóztak” vele. Ahogy veled is! De az életben pont ez visz előre! Hogy nem vagyok egy könnyen megvezethető nő és egyedül is megállom a helyem a világban” – felelte felháborodottan Orsi.

Orsi és Zoli kapcsolata a műsorban bemutatott konfliktusok után végül válással zárult. Mindketten aktívak maradtak a közösségi médiában, ahol követőikkel osztják meg gondolataikat és érzéseiket a történtekről. Orsi megítélése azonban továbbra is megosztó, különösen a kritikákra adott reakciói miatt, amelyeket sokan gyerekesnek tartanak.

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés