Hirdetés

Érdekes dolgok történhetnek velünk, ha háziállataink vannak. Úgy tűnik, hogy egyes kutyák természetfeletti intuícióval születtek és Alhanna Butler története et nagyon jól mutatja.
Kutyája Keola kétszer bebizonyította, hogy különleges képessége van, aminek segítségével megmentette Alhanna életét. Alhanna és férje, Ricky már nagyon szeretett volna egy gyereket és a lány egyik nap egy terhességi tesztet csináltatott.De a teszt negatívnak bizonyult, ezért úgy döntöttek kidobják azt még mielőtt hazaindultak volna.
Mikor egy idő után ismét otthon voltak, látták hogy kutyájuk Keola átkutatta a szemetet, csak azért, hogy kivegye belőle a terhességi tesztet ami legnagyobb meglepetésükre pozitív volt.

Hirdetés

 

A terhesség alatt Alhanna fájdalomról panaszkodott orvosának de ő azt mondta ez biztos, hogy csak a terhesség miatt van. De ekkor Keola megváltoztatta a viselkedését. Már nem volt annyira játékos, mindenhová követte gazdáját. Aggódónak tűnt és furcsán viselkedjen.
Keola csak állt  és názte Alhanna-t majd odabújt hozzá, nehéz volt megmondani mi a baja. De miután Alhanna egy képet osztott meg a kutyáról a Facebookon, az anyja felhívta őt és azt mondta, szerinte a kutya megpróbálta elmondani neki valamit és ezért viselkedik ilyen furcsán.
Ezért Alhanna úgy döntött, hogy ismét visszamegy a kórházba.  Nagyon jól tette, hogy bement mert a vizsgálaton kimutatták, hogy veszélyben van az élete. Ha várakozott volna senki sem tudja, ma él-e még.

Alhannának súlyos fertőzése volt és kétoldali vesegyulladása is amit ha nem kezeltek volna időben az életébe került volna. Viszont az orvosi diagnózisnak és a gyors kezelésnek köszönhetően hamar rendbejött és a terhességét is megmentették. Néhány hónap múlva megszületett  Lincoln.
– Meg vagyok győződve arról, hogy ma sem én sem Lincoln nem lennénk itt, ha Keola nem figyelmeztetett volna, mondta Alhanna a Mirror-nak.
– Mikor az első vizsgálatok után az orvosok hazaküldtek engem és ő pedig otthon csak ült és nézett engem ez már annyira furcsa volt hogy nagyon megijedtem.
–Aztán felhívott az anyukám és azt mondta “Hallgass a kutyára, valamit mondani akar neked.” Igaza volt, a kutya mentette meg az életemet. Fantasztikus, ő a legjobb kutya az egész világon.
Az amerikai akita jól ismert kutyafajta főleg azért mert nagyon védelmező és kiváló intuívióval rendelkezik.

A kutyák ismét bebizonyították milyen fantasztikusak az emberekkel. Olyan képességeik vannak amiről nem is tudunk vagy nem hisszük el. Ezek az állatok nap mint nap segítenek nekünk olyan dolgokban, amelyeket mi nem tudunk megcsinálni.
Kérjük oszd meg ezt a cikket, ha úgy gondolod, hogy a kuty az ember legjobb barátja!

Forrás
Hirdetés
Categories: Érdekes

Hirdetés