Hirdetés


A kutyáknak van egy olyan hetedik érzékük, amely belőlünk, emberekből sajnos már kiveszett. Képesek megérezni a veszélyt, illetve előre jelezni akár az időjárás változásokat is.
Egy fiatal nő, Alhanna első kézből tudna erről mesélni, története pedig már az egész internetet bejárta. A nő még öt évvel ezelőtt esett teherbe, és eleinte férjével együtt nagyon boldogok voltak, a terhesség kapcsán minden a lehető legnagyobb rendben alakult.

Hirdetés

Azonban egy idő után a család kutyája elkezdett egyre furcsábban viselkedni, ugatta a lány pocakját, mintha valamit mondani akarna. Ez persze lehetett volna annak a jele is, hogy a négylábú jószág féltékeny a születendő gyermekre…
Azonban nem erről volt szó! Mivel rossz előérzetük volt, ezért a férje elvitte a fiatal nőt a kórházba, hogy vizsgálják ki. Azonban semmit sem találtak.

Hirdetés

Bár egy kicsit megnyugodtak, azonban a kutya viselkedése egyre furcsább lett, és már szinte folyamatosan ugatta a nő terhes pocakját. A lány megosztotta a történetet a barátaival is, és tőlük kért segítséget, hogy mi lenne ilyen helyzetben a teendő.

Hirdetés
INSTAGRAM/ALHANNA BUTLER

Arra jutottak, hogy a kutya mégis érezhet valamit, és további kivizsgálásra lesz szüksége. Az újabb kivizsgálás pedig kimutatta, hogy a veséi súlyosan megfertőződtek egy ritka betegséggel a terhesség kapcsán, és bár ilyen irányú tünetei nem voltak, gyakorlatilag életveszélyes állapotban van!
A szakszerű orvosi ellátásnak hála meggyógyult, és így elmondható hogy a kutya gyakorlatilag megmentette a fiatal nő és a kisbaba életét!
Mára a család nagyon boldog, a kicsi megszületett, és az édes kis csöppség, valamint az életmentő kutya imádják egymást, boldog családot alkotnak:

Hirdetés

FACEBOOK/ALHANNA BUTLER
⬇Ugye milyen csodálatos élőlények a négylábú barátaink? Ne felejtsd el megosztani a cikket, hogy a barátaid is elolvashassák!⬇
Hirdetés
Categories: Érdekes

Hirdetés