Hirdetés
A pár repdes az örömtől, mert úgy tudják, kisbabát várnak: ám egy nap az orvos falfehéren áll eléjük a hírrel, hogy ami a nő hasában növekszik, az valami teljesen más…
Hirdetés
A 23 éves, gyönyörű Grace Baker-Padden és párja, a 28 éves Joe Cowling jó pár méterrel a föld fölött járt a boldogságtól, amikor kiderült, hogy szülői örömök elé néznek. Teljesen biztosak voltak a dolgukban, mert négy különböző terhességi tesztet is elvégezték, és a fiatal nő esetében mind a négy pozitív eredményt mutatott.
Jöttek továbbá a terhesség tipikus tünetei, nőtt a hölgy hasa, hányingert és hányást is folyamatosan tapasztalt. Azonban egészen addig nem ment el orvoshoz, míg terhességének nagyjából tizenkettedik hetében vérezni nem kezdett…
Hirdetés
Az orvosi vizsgálat szörnyű eredményt mutatott: kisbaba helyett egy csomó, azaz daganat, tumor növekedett a nő testében! Az úgynevezett mola terhesség egy ritka rendellenesség, melynek során ciszta képződik, a méhlepény bojhainak átalakulásával.
A nő ezután borzalmas időszakon ment keresztül, el kellett távolítani a rosszindulatú szövetet a testéből, és fél éven keresztül kemoterápiára járt. Ezt követően az orvosok kinyilvánították, hogy mivel jó reagált a kezelésre, a gyógyulás biztos útjára lépett.
Hirdetés
Borzalmas, hogy ennek a fiatal párnak mint kellett keresztül mennie: nemhogy gyermeket nem vártak, egy szörnyű betegséggel kellett küzdeniük, amely teljesen megviselte a fiatal nő szervezetét, valamint mindkettejük lelkét.
Kívánjuk, hogy minél hamarabb teljesen egészséges legyen, és visszatérhessenek megszokott életvitelünkhöz!
Neked mi a véleményed?