Hirdetés


Gyerekként cigánytelepen nőtt fel, és 9 évesen építkezésen dolgozott. Mégis kitört, és mára elismert rákkutató. OSZD MEG, ha te is büszke vagy rá az ország nevében!
Dr. Horváth József karcagi rákkutató nevét talán már sokan ismerik.
Ő volt az a szegény családban felnevelkedett, de éles eszű fiú, aki eldöntötte, hogy ki fog törni a nyomorból, és valami olyat tesz majd le az asztalra, ami a tudományos világot is megváltoztatja.
És így is lett…
Az egész világra rácáfolt annak ellenére, hogy egy cigánytelepen nőtt fel, ahonnan nem látszott még a kiút. AZ pedig végképp nem, hogy molekuláris genetikából fog majd egyszer doktorit letenni.
Mára a rákkuztatás elismert sazkértője, és olyan dolgokon munkálkodik, ami a rák gyógyításában is nagyszerű eredményeket hozhat.
A Debreceni Egyetem kutató-biológusa, a szájüregi rák korai diagnosztizálásán is dolgozott, de még a kannabisszel is végzett kutatásokat.

Hirdetés

Ez utóbbi olyan jelentős volt, és annyira masszív kutatóanyagot tett le az asztalra, hogy azt a kategória legmagasabb díjával jutalmazta a tudományos világ
“Végre a kezemben tarthatom az Orvosok c. lap 2016. téli számát, mely a Teva Gyógyszergyár exkluzív kulturális és szakmai magazinja, ahová tényleg csak a legnevesebb orvosok kerülnek be! 6 teljes oldal szól az életemről és a munkásságomról” – mesélte örömittasan, de cseppet sem megrészegülve a magasztosságtól.
Elmondta, hogy a legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy egy egyszerű szerény cigányfiúként ekkora dolgokra lesz képes.
Mára viszont hisz magában, és tudja, hogy kitartással, fegyelemmel és tenni akarással bármit el lehet érni, amit a világon az ember csak akar.
Óriási energiák vannak még benne, és azon dolgozik, hogy többek között a szájrákról és egyéb rákfajtákról még többet megtudjon a tudomány, ezzel ugyanis emberek millióinak az életét lehetne majd megmenteni a jövőben.
OSZD MEG másokkal is!

Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés