Hirdetés
Sok kisnyugdíjas szerint a megemelt rezsi több lesz, mint amekkora a nyugdíjuk, ezért egyre nagyobb a pánik a kisebb falvakban a kormány bevezetett új rezsiszabálya miatt. A családok legnagyobb vesztesei a régi épületben élők lehetnek, ugyanis a rossz szigetelés miatt a gázfogyasztás jócskán meghaladhatja majd a meghatározott átlagfogasztást.
Hirdetés
Az Orbán-kormány héten bejelentett rezsivédelmi megszorítása jelentős többletköltséget fog eredményezni a nyugdíjasok és a települések polgármesterei szerint olyan háztartásokban is, ahol villannyal fűtenek. Az ATV Híradónak nyilatkozó nyugdíjas közgazdászt megdöbbentette a rezsiszabályok módosítása, nem érti, hogyan számolnak a kormány által alkalmazott szakemberek, ahogy azt sem, hogy ezentúl miért adják világpiaci áron az áramot.
Juhász Aranka és férje a televíziónak árulta el, hogy 160 ezer forint nyugdíjból élnek, ráadásul a gáz nincs bevezetve az otthonukba, ezért villannyal és fával kénytelenek melegebbé tenni a házukat.
Hirdetés
Nem tudjuk, hogy mi lesz velünk. Sírógörcsöt kaptam. 13 ezerre fizetek 46 ezret? Miből emberek? Mindent ki kell kapcsolnom? A nyugdíjam így is kevés. Én nyugdíjemeléskor kétezret kaptam – fakadt ki az ATV Híradónak az idős hölgy.
A közvilágítással is spórolnának?
A kis falvak önkormányzatai azonban hiába próbálnának segíteni a bajbajutott családokon, az ormánsági Drávaszerdahely polgármestere, Alpár György Zoltán szerint olyan rossz anyagi helyzetben vannak a települések, hogy megvan kötve a kezük.
– Azt gondolom hogy elment az esze a kormánynak, hogy ilyent egy két nap alatt meghoz egy ilyen döntést” – mondta a polgármester, hozzátéve:
– Kizárt, hogy tudjon segíteni bármelyik önkormányzat. Az a polgármester, aki azt állítja hogy fog tudni segíteni, hazudik. Ha ezek az energiaárak lesznek egy önkormányzatnál is, ha csak a közvilágítást nézzük, akkor az horribilis lesz. Igen, én személy szerint elgondolkodtam rajta, hogy este tízkor lekapcsolom a közvilágítást – fűzte hozzá a polgármester.
Kényszerhelyzetbe sodorják őket?
Hirdetés
Holoda Attila, energetikai szakértő szerint ebben a kilátástalan helyzetben a spórolás arra fogja kényszeríteni a magyar családokat, hogy sokan előveszik majd a korábban kiselejtezett van- és cserépkályhákat.
– Ezekben a cserépkályhákban elkezdenek eltüzelni gyakorlatilag mindent, ami a kezük ügyébe kerül és éghető. Ennek következtében az a CO2 kibocsájtás, ami korábban cél volt, tarthatatlan lesz – jegyezte meg a szakértő.
A rezsicsökkentés korlátozásának legnagyobb vesztesei a kisnyugdíjasok lesznek, és azok, akik eddig villannyal melegítették otthonaikat – állítják a szakértők.