Hirdetés
Életének 65. évében, hosszú, súlyos betegség után pénteken elhunyt Szonda Éva operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. Március 31-én, tragikusan fiatalon, hatvanöt esztendős korában elhunyt Szonda Éva, Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja – számolt be honlapján a szomorú hírről a színház.
Hirdetés
Szonda Éva Budapesten született 1958-ban, huszonegy esztendősen vették fel a Zeneakadémiára, ahol 1984-ben végzett Sziklay Erika növendékeként. Diplomája megszerzésekor Oberfrank Géza, akkori főzeneigazgató szerződtette. Hamarosan a társulat vezető mezzoszopránja lett, és szívébe zárta a szegedi közönség.
Negyedszázadon át sikerrel formálta meg az operairodalom legnagyobb főszerepeit. Kiváló énektechnikája, koloratúrkészsége révén magas színvonalon interpretálta Rossini bel canto szerepeit, Rosinát (A sevillai borbély) és Hamupipőkét, Mozart Dorabelláját (Così fan tutte) és Cherubinóját (Figaro házassága).
Emlékezetes alakításokat nyújtott drámai Verdi-főszerepekben: Eboli (Don Carlos), Amneris (Aida), Azucena (A trubadúr). Nagy sikereket aratott Carmen szerepében, kiváló Gertrudis volt nemzeti operánkban, a Bánk bánban.
Hirdetés
Alakításának drámai ereje sikerre vitte huszadik századi operák produkcióit, többek között Manuel de Falla Rövid élet című operáját, melyben Salud, vagy Stravinsky Oedipus Rexét, melyben Iocasta szerepét, illetve Bartók operáját, A kékszakállú herceg várát, melyben Juditot, vagy Tutino La lupa című művét, melyben a címszerepet énekelte.
Pályáját számos elismerés kísérte: elnyerte a JATE és a SZOTE közönségdíját, többször a Dömötör-díjat, majd Dömötör-életműdíjat kapott, a Szegedi Operabarátok Egyesülete Az évad énekesnője címmel tüntette ki. Az operatársulattal Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjban részesült, művészetét a város Szeged Kultúrájáért díjjal ismerte el.
Hirdetés
Életének 65. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt Szonda Éva operaénekes, színházunk örökös tagja, akinek egész pályafutása a városhoz kötődött.
Hozzátartozói fájdalmában osztozunk, emlékét megőrizzük.Posted by Szegedi Nemzeti Színház on Friday, 31 March 2023