Hirdetés
“A szüleim 55 évig voltak házasok.
Egy reggel, amikor anyám lement apámnak reggelit készíteni, szívrohamot kapott és elesett.
Apám felemelte, ahogy tudta, és berángatta a teherautóba.
Teljes sebességgel , a közlekedési lámpákat figyelmen kívül hagyva,
a kórházba vitte.
Amikor megérkezett, ő sajnos már nem élte túl.
A temetés alatt apám nem beszélt, tekintete elveszett.
Alig sírt.
Hirdetés
Aznap este mi gyerekek is csatlakoztunk hozzá.
A fájdalom és a nosztalgia légkörében szép történetek jutottak eszünkbe.
Megkérte a bátyámat, aki teológus, hogy mondja meg neki, hol lehet anya most ebben a pillanatban.
A bátyám beszélni kezdett a halál utáni életről, találgatások mentek, hogy hogyan és hol lehet.
Apám figyelmesen hallgatta….
Hirtelen megkért minket, hogy vigyük ki a temetőbe.
“Apa!” – válaszoltuk,
Hirdetés
“este 11 óra van, most nem mehetünk a temetőbe!”
Felemelte a hangját, és üveges tekintettel azt mondta:
“Ne vitatkozzatok velem kérlek, ne vitatkozzatok azzal az emberrel, aki most vesztette el 55 év után a feleségét”.
Egy pillanat alatt tiszteletteljes csend lett, nem vitatkoztunk tovább.
Elmentünk a temetőbe, engedélyt kértünk az éjjeliőrtől.
Zseblámpával mentünk sírig.
Apám megsimogatta, imádkozott és ezt mondta… mi gyerekek, meghatódva néztük a jelenetet:
“Eltelt 55 év … tudjátok? Senki sem beszélhet igaz szeretetről…
ha fogalma sincs arról, milyen egy nővel megosztani az életet”.
Szünetet tartott, és megtörölte az arcát.
“Ő és én, együtt voltunk abban a válságban amikor..
munkahelyet váltottam…” – folytatta.
Hirdetés
“Összepakoltunk amikor eladtuk a házat, és elköltöztünk a városból.
Megosztottuk az örömöt, hogy láthattuk a gyerekeinket befejezni az iskolát és karriert csináltak…
Egymás mellett gyászoltuk amikor szeretteink távoztak, s együtt imádkoztunk néhány kórház várótermében.
Támogattuk egymást a fájdalomban, megöleltük egymást karácsonykor, és megbocsátjuk a hibáinkat…
Gyerekeim ez most már elmúlt… és én boldog vagyok, tudjátok miért?
Mert előttem ment el.
Neki nem kell átélnie ezt a kínt és fájdalmat, hogy eltemessen,
hogy egyedül maradjon a távozásom után.
Én vagyok az, akinek ezt át kell élnie, és hálát adok Istennek.
Annyira szeretem őt, hogy nem szerettem volna, ha szenvednie kell…”
Amikor apám befejezte a beszédet, a testvéreimnek és nekem könnyek csordultak végig az arcunkon.
Megöleltük, és ő vigasztalt meg minket:
Hirdetés
“Semmi baj nincs… hazamehetünk, ez egy szép nap volt”
Azon az estén megértettem.
Hogy mi az igazi mély szeretet… ami távol áll a romantikától, nem sok köze van az erotikához, vagy a szexhez.
Inkább ahhoz a munkához kötődik ami kiegészít.
A törődéshez és minden máshoz ami az igaz szeretethez kapcsolódik, amelyet két igazán elkötelezett ember vall.”
(Ismeretlen szerző)
