Hirdetés


Az úgynevezett öregedési foltok (lentigines seniles) a bőrön 40-50 éves kor felett megjelenő, sárgás, barnás pigmentfoltok. Mit jeleznek ezek, mit tehetünk a megjelenésük ellen, illetve ha már megjelentek, hogyan halványíthatjuk el őket?

Hirdetés

Megjelenésük okai
Az úgynevezett öregségi foltok jóindulatú pigmentzavarok a bőrben, amelyek főleg azokon a testtájakon jelentkeznek, amelyek erősen ki vannak téve a nap sugárzásának. Az egyenetlen bőrtónust és a sötét foltokat a bőrben található melanin nevű pigment túltermelődése okozza.
Szinte nincs olyan 60 feletti személy, akinek egyetlen ilyen foltja sincs. Sokak önbizalmának is ártanak, mivel egyértelműen az öregedéshez kötik a megjelenésüket.

Hirdetés

Megjelenésük azonban késleltethető!
Tudnunk kell, hogy amennyiben szüleinknek voltak öregségi foltjaik, akkor nagy valószínűséggel nálunk is megjelennek majd. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy fel tudunk rá készülni.
Ráadásul késleltetni is tudjuk, mégpedig azzal, ha odafigyelünk a bőrápolásra. Mivel az UV sugárzással való telítődés okozza a foltokat, a fényvédelemre kell elsősorban koncentrálnunk a kritikus területeken: így a kézfejen, az arcon és a dekoltázson.
Ez praktikusan azt jelenti, hogyha napozunk, használjunk magasabb faktorszámú fényvédő krémet, és különösen azokban az időszakokban, amikor magasabb a napsütötte órák száma, mindenképpen olyan arckrémet alkalmazzunk, amely fényvédőt tartalmaz.

Hirdetés

Ezenkívül táplálkozzunk kiegyensúlyozottan és A vitaminban gazdagon.
A már meglévő öregségi foltok ellen
Erre már léteznek profi és nagyon hatékony megoldások (lézer kezelés, vagy kémiai hámlasztás), amelyekről a bőrgyógyászok készséggel tájékoztatnak minket.
Alternatív módszerek lehetnek a házi bőrfehérítő eljárások: erre a célra elsősorban citromot, joghurtot, almaecetet vagy ricinusolajat használhatunk.
Azt viszont tudni kell, hogy bár e megoldásokban sokan hisznek, eddig egyetlen egy klinikai kutatás sem találtunk, amely a hatásukat alátámasztotta volna.

Hirdetés

A szépségipari termékek piacán találhatók olyan gyógyszerek és bőrápolási termékek, amelyek szabályozzák a pigmentációt, léteznek továbbá világosító krémek és kozmetikai készítmények is.
Ezek a termékek általában C-vitamin származékokat, Glikolsavat vagy Kojic-savat tartalmaznak annak érdekében, hogy csökkentsék a foltok és a bőr többi része közti kontrasztot, és homogénebbé tegyék a bőrszín.
Azt viszont tudni kell, hogy a kozmetikai termékek csupán halványítják a foltokat: végleg csak bőrgyógyászati beavatkozással, lézer kezeléssel, vagy kémiai hámlasztással szabadulhatunk csak meg tőlük.
Hasznos volt? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is tudjanak róla!

Hirdetés
Categories: Érdekes

Hirdetés