Hirdetés
Karácsony előtt gyilkolta meg a párja Mariannát: „Csak azt tudják, hogy anya már soha nem jön haza”
“Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék a kislányomra, de az évfordulókor mindig sokkal nehezebb. Most is borzasztóan érezzük magunkat” – mondta el a Blikknek a 24 éves korában megölt Kiss Marianna édesanyja. A kétgyerekes anyukát két éve, karácsony előtt két nappal gyilkolta meg párja, B. Attila, akivel öt évig éltek együtt.
Hirdetés
A férfi egy veszekedés közben ölte meg a nőt, akit megfojtott, majd a holttestet az autója csomagtartójába rakta, és szülei házához ment, ahol a közeli erdőben elásta. Áprilisban tíz évig tartó börtönbüntetésre ítélték.
Kiss Mariann édesanyja a Blikknek elmondta, hogy a gyerekek „viszonylag jól vannak”, és hozzátette:
“Csak azt tudják, hogy anya már soha nem jön haza és az égbe költözött”.
A nagymama közölte, hogy rendszeresen járnak a temetőbe, és a gyerekek „az édesanyjuk sírjára mindig helyeznek virágot”.