Védőfalak, szögesdrótkerítések épülnek Európa körül a menekültek áradata ellen

Miután Lengyelország 353 millió euróba kerülő fal építésébe fogott az lengyel-belarusz határon, az AFP az EDNH platformon megjelent összeállításában leltárt készített azokról az európai határokról, ahol kerítéseket emeltek, főleg a 2015-ös menekültválság után. A görög-török határ Görögország 2012-ben két 11 kilométer hosszú és 3 méter magas szögesdrótkerítést emelt a Törökországgal Read more…

Tovább lesz érvényes a védettségi igazolvány Magyarországon

Hosszabb ideig, két oltással május 1-jéig érvényesek lesznek az oltási igazolványok, igazodva az európai uniós országok gyakorlatához – mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondta: sem Brüsszel, sem a többi uniós ország nem szigorított a korábbi szabályokon az omikron variáns megjelenése miatt, a kormány pedig nem akarja, Read more…

Franciaországban is fokozatosan eltörlik a járványügyi korlátozásokat

Franciaországban az előzetes ígéreteknek megfelelően szerdától kezdve fokozatosan feloldják a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt bevezetett korlátozásokat, miután hatodik napja csökken a fertőzési szint, bár továbbra is sok az új fertőzött. “Tartjuk a franciáknak előzetesen megígért menetrendet a korlátozások két részletben történő feloldásával, először szerdán, aztán pedig február 16-án” – erősítette Read more…

9 hónapig lesz érvényes az uniós védettségi igazolvány

Február 1-jén hatályba lép a koronavírus elleni védettségről szóló uniós igazolványokra vonatkozó rendelet módosítása, amely az uniós tanusítványok esetében 9 hónapos érvényességi időt állapít meg az Európai Unión belüli utazások tekintetében – emlékeztetett az Európai Bizottság hétfőn. A brüsszeli testület közleménye szerint az egész Európai Unióra érvényes rendelet hatálybelépése az Read more…

Olaszországban februártól az oltási igazolással működik a mindennapi élet

Olaszországban keddtől megkezdődött az oltási igazolások általános használata, a dokumentum felmutatását kérik a legtöbb üzletben, a vendéglátóhelyeken és a közlekedési eszközökön. Eltörölték továbbá a külföldről érkezők tesztkötelezettségét, és meghosszabbították a szabadtéri maszkhasználat kötelezettségét. Oltási igazolás kell az üzletekbe való belépéshez, kivéve az élelmiszerboltokat és az alapvető szükségcikkeket áruló boltokat, közöttük Read more…

Megdermedt leguánok potyognak a fákról a szokatlan hidegben Dél-Floridában

Megdermedt leguánok potyognak a fákról a szokatlan hidegben Dél-Floridában, ahol több mint egy évtized legalacsonyabb hőmérsékleteit mérik ezekben a napokban – írja a BBC. Az amerikai Országos Időjárási Szolgálat (NSW) szerint vasárnap mínusz 4 fokra is lecsökkent a hőmérséklet az enyhe éghajlatáról híres Floridában. A leguánok hidegvérű hüllők, amelyek a Read more…

Hirdetés