Hirdetés
Sajnos, a vetélés még ma sem olyan ritka, mint azt gondolnánk. Valamiért (teljesen ok nélkül) úgy érezzük, hogy szégyellni kell, és nem szívesen beszélünk erről a tragédiáról..
Hirdetés
Ez a hölgy azonban megtörte a csendet. Rachel Whalen nagyon jól tudja, milyen érzés ez a veszteség, ráadásul olyan helyzetbe került, hogy nagyon sokáig nem vették észre, hogy a gyermeke már nem él, így megtervezte a közös életüket, és párjával megvásárolták születendő kislányuknak a szükséges holmikat is.
Rachel boldogságban úszott egészen addig a pillanatig, mígnem a szülés előtt közölték vele, hogy a gyermeke már nem él. Ezután pedig meg kellett szülnie a halott kislányt.
Szörnyű időszakon ment keresztül, és bár párja, szeretetteljes barátai és mellette voltak, Úgy érezte, ki kell fejezni a háláját a tapasztalt és könyörületes ápolóknak, akiknek oroszlánrészük volt abban, hogy el tudott indulni felfelé a szakadék mélyéről.
Hirdetés
A nő az ápolóknak címzett, ynílt köszönő levelében többek között az alábbiakat írta:
“Az ápolóknak,
Köszönöm, hogy megmentettetek. A szakértelmetek és a tudásotok mentett meg engem …, ami visszavezetett az élethez. A tanúsított emberség volt az, ami visszahozott az életbe; lehetővé tettétek, hogy gondoljak az életre a halál után.
Köszönöm a nővérnek, aki velem jött, amikor a szülőszobáról rohantak velem az intenzív osztályra. Köszönöm, hogy a támogatóm volt akkor, amikor képtelen voltam beszélni, mert túl elfoglalt voltam azzal, hogy az életemért küzdök. Nem hiszem, hogy túléltem volna, ha nem vagy ott.
Köszönöm az ápolónőnek, aki az ágyam mellett guggolt, és érdeklődött Dorothy-ról. Köszönöm, hogy értetted, mennyire fontos volt nekem, hogy élőként kezeljük, még akkor is, ha már elment. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy odahajoltál, mintha barátok lennénk, és megkérdezted: „Szeretnéd beszélni nekem róla?”
Köszönöm a nővérnek, aki felöltöztette a babámat, és képet készített róla. Köszönöm, hogy megbizonyosodott róla, hogy a sapkája nem takarja le a szemét, és hogy a kezét olyan kecsesen helyezte el. Ez a kép számunkra a világot jelenti.
…
Hirdetés
Végül szeretnék köszönetet mondani az ápolónőknek, akik nyomon követték a terhességemet Dorothy kis húgával. Frances világra jöttével nem feledkeztetek meg róla, hogy előtte már jött valaki. Tudtátok, hogy Frances születése nem először tett engem anyává. Két gyermekes anyává tett.