Hirdetés
Nem hitte, hogy vannak ilyen emberek!
Bridget egy kétgyermekes, elfoglalt anya, aki mindig a férjéhez fordul, ha valami teendő van a ház körül. Erre azonban most nincs lehetősége. Bridget nemrég a kihűlt házukba ért haza, elromlott a kazán.
Hirdetés
“Azért mesélem el ezt a történetet, hogy megköszönjem a Betlyn cégnek amit értünk tettek. A minap amikor a fiaimmal hazaértünk, egy 10 fokos ház fogadott minket. Kiderült, hogy tönkre ment a kazánunk. Felhívtam ezt a céget arra gondolván, hogy majd úgyis egy gépnek kell üzenetet hagynom, aztán mehetek venni hősugárzókat. E helyett a tulajdonos vette fel a kagylót, aki türelmesen elmagyarázta lépésről-lépésre, hogy mit tegyek a kazán újraindításához. Mivel ez nekem nem sikerült, azt mondta kijön, hogy megszerelje.
Hirdetés
Szerelés közben megemlítettem neki, hogy próbáltam a férjemet kérdezni, mit lehetne tenni a kazánnal, de mivel ő katona és most kiküldetésen van, nem tudott segíteni. Amikor befejezte a munkát, kicsit aggódtam, mennyibe fog mindez kerülni, de a számlán, amit átnyújtott ez állt: fűtés javítás esti hívással, kiküldetési kedvezménnyel összesen 1 dollár.
Próbáltam több pénzt adni neki, de mondta, hogy az egy dollár is csak tréfa volt és köszöni a férjemnek a szolgálatot, amit végez. Én pedig köszönöm neki, hogy a házunk ismét szép meleg.”