Hirdetés

Fotó: Getty Images
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette az árrésstop első eredményeit, amely hétfőn lépett életbe, és 30 alapvető élelmiszer esetében ezer termék árát érinti. Az intézkedés hatása meghaladta a várakozásokat: a minisztérium 10 százalékos árcsökkenést prognosztizált, addig ténylegesen 16 százalékos áresés következett be.
Hirdetés
Az ezer vizsgált termék közül 760-nál csökkentek az árak, 160 termék ára változatlan maradt, míg 70 esetben kisebb emelkedést tapasztaltak – utóbbit a boltok technikai hibákkal és akciók lejártával magyarázták. Kiemelten nagy áresést mértek például a joghurtok, a tejföl, a laktózmentes tej, a túró és a zsiradékok esetében, ahol egyes termékek ára akár a felére csökkent.
Hirdetés
A Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan ellenőrzi az intézkedés hatását, amely május végéig marad érvényben. A miniszter hangsúlyozta, hogy ellátási zavarra nem kell számítani, a fogyasztók nyugodtan vásárolhatnak, mivel az árak nem emelkednek.
Nagy Márton hozzátette: ha szükséges, a termékkört kiszélesítik, vagy újra bevezetik az árstopot. Tárgyalások folynak a banki szektorral is, a cél a számlavezetési díjak optimalizálása, amit a telekommunikációs szektorral való egyeztetés követhet. Az intézkedések célja az élelmiszerinfláció mérséklése és a fogyasztói árak növekedésének megfékezése.