Hirdetés
Azahriah, aki három teltházas stadionkoncertet adott, nemrégiben Friderikusz Sándor podcastjában árulta el, hogyan bánik a jelentős bevétellel, amit ezek a fellépések hoztak számára. Sokakban felvetődhetett a kérdés, hogy egy ilyen fiatal előadó mit kezd az ilyen jellegű pénzügyi sikerrel.
Hirdetés
Az énekes elmondása szerint az őt megillető összegek már olyan mértékűek, hogy nehezen talál rájuk felhasználást. “Ezek már olyan összegek igazából, hogy nem is nagyon találnék már impulzust abban, hogy ezt elköltsem. Max ha szerencsejátékoznak vagy valami végtelen pénz nyelőcsőbe találnám meg az élvezetemet, akkor biztos, hogy hogy el tudnám költeni. Egyébként ez nekem olyan mennyiségű pénz – nyilván meg se közelíteni az igazi gazdagokat, de – ez annyi, hogy én ezt nem tudom már mire költeni” – nyilatkozta a zenész a Pénzcentrum szerint.
Hirdetés
Azahriah hozzáfűzte, hogy a vagyonát elsősorban drága gitárokra, ruhákra és cipőkre költi, emellett pedig életszínvonalának fenntartására fordítja a pénzt. A menedzserei tanácsát is megfogadva befektetett állampapírokba és ingatlanba, amik hosszú távú biztonságot nyújtanak számára.
A 22 éves művész úgy véli, hogy a pénz önmagában nem garantálja a boldogságot. “A pénz önmagában nem tényleges boldogság, mert addig tart, ameddig az új, a pénz által megvett tárgynak az impulzusa tart. Veszek egy jó gitárt, az eltart egy vagy két hétig, veszek egy új kocsit az egy hónapig. De ez el fog múlni és mindig kelleni fog valami új” – magyarázta Azahriah, hozzátéve, hogy számára az igazi érték az anyagi biztonság, amely a kiszolgáltatottság érzésétől óvja meg.