Hirdetés

Fotó:Ringier
Még ha elég óvatosak is vagyunk, egy kibertámadás során könnyen elveszíthetjük a teljes pénzünket. Pontosan ez történt Cinivel is, aki hiába volt körültekintő, egyetlen rossz mozdulat vagy figyelmetlenség elég volt ahhoz, hogy mindent elveszítsen.
Hirdetés
– Az egyik nap ültem a gépem előtt, és egyszer csak magától bekapcsolt a monitorom, majd megjelent a levelezésem. Olyan volt, mintha éppen írtam volna a gépen, pedig hozzá sem értem a billentyűzethez! – meséli még mindig elkeseredve Zalatnay Cini. Akinek volt annyi lélekjelenléte, hogy azonnal kikapcsolta a gépét, sőt, még a konnektorból is kihúzta. Ám úgy tűnik, már késő volt… Ugyanis, bár nem tudni, van-e összefüggés a két dolog között, de ezután Cini a lányával éppen ebédelni ment, amikor a telefonjára egymás után érkeztek az értesítések, amelyek szerint éppen Dubajban vásárol. Az sms-ek gyors egymásutánban érkeztek, s mire Cini megértette, hogy mit is lát a telefonján, gyakorlatilag már le is nullázták a teljes bankszámláját.
Hirdetés
– Én eddig teljesen biztos voltam abban, hogy a jelszavunk és a pin-kódunk megvéd a hasonló internetes rablásoktól. Hát ez sajnos nem így van! Az egyre szaporodó, internetes és banki csalások ellen szinte védtelenek vagyunk. Nem tartok itthon készpénzt, minden forintom a bankszámlámon volt. Itt vagyok most gyakorlatilag egy fillér nélkül, sőt még új bankkártyát sem kaptam. Nagyon el vagyok keseredve, és egyelőre nem is tudok többet mondani a dologról. Azt pedig még nem tudom, hogy a bank visszafizeti-e a pénzemet – mesélte elkeseredetten az énekesnő.
Andi megúszta
Hirdetés
Várkonyi Andreát a lányán keresztül akarták kifosztani az internetes csalók. Szerencsére Nóri éppen mellette ült, amikor megérkezett az sms. Ellenkező esetben lehet, hogy Andi be is dőlt volna nekik. „Szia, Anya, ez az új telefonszámom, tudnál küldeni nekem egy WhatsApp-üzenetet?”- olvasta a telefonján. „Már nem az első ilyen gyanús üzenet érkezik… Kérlek titeket, vigyázzatok nagyon az internetes csalásokkal! Ne kattintsatok gyanús linkekre, ne nyissatok meg ismeretlen feladótól érkező üzeneteket, még ha elsőre hitelesnek is tűnnek! Szörnyű belegondolni, de ha a lányom épp nem lenne itt mellettem, talán én is elbizonytalanodnék. Sajnos sokan áldozatul esnek ezeknek a trükköknek.” – írta Andi a közösségi oldalán.