Hirdetés
– Nyugdíjba akarunk menni. Annyi ambiciózus fiatal van, át kell adni a helyet. A Romantic nem egy slágeres zenekar, a Győzike show-val média történelmet írtunk, a könyveimmel pedig egy másik dimenziót nyitottam. Ez valós, jól főzök, eszünk, más is akarhat ilyen jól főzni, és ehhez elég, ha kinyitja a szakácskönyvem.
Győző büszke a feleségére, aki szerinte nem csak a könyveiért, de azért is díjat érdemelne, hogy őt 27 éve elviseli. Van az több is, hiszen már az óvodát is együtt kezdték. – Mindenszentekkor kivittem a temetőbe Bea könyvét, és megmutattam édesanyámnak – mesélte Győző, majd elárult egy családi titkot:
Hirdetés
– Amikor Bea elment a Konyhafőnökbe, első nap azt mondtam neki, elég egy váltóruha, délután úgyis hazaküldenek. Ha te ott tudsz főzni, meg szerepelni, akkor én Zámbó Jimmy leszek! Összevesztünk, el se búcsúztunk.
Elment, és minden este hívott, hogy továbbjutott. Nagy öröm volt, amikor megtudtam, hogy ő lett a Konyhafőnök győztese. Ha nem a feleségem nyeri meg a tízmilliót, akkor nagy baj lett volna, mert akkor sajnos mindenünket elvettek. Azzal a tízmillióval annyira kisegítette a férjét, hogy ma is köszönöm.