Hirdetés
Anett vágyik a szerelemre és szeretne családot, erről korábban már hosszan beszélt. „Gyerekkorom óta arra vágytam, hogy gyerekem és férjem legyen, és nem tudom, hol baltáztam el így az életemet, hogy még mindig egyedül vagyok. Persze bármi lehetséges, de a gyerekvállaláshoz már nagyon a »végstádiumban« vagyok.
Hirdetés
Számomra nagyon fontos a házasság, és olyasvalakivel szeretném összekötni az életemet, akivel aztán együtt öregszünk meg, ugyanis egész életemben a nagyszüleim kapcsolata volt a példa előttem, akik 50 évig voltak házasok. Elképzelhető, hogy én pont ezzel rontottam el, hogy mindig a tökéletességet kerestem” – mondta korábban.
A Reggeli vendége volt a minap, ahol arról is beszélt, hogy regisztrált a Tinderre, ám az alkalmazás nem hozta meg a várva várt boldogságot számára. „Nem találtam sze*partnert” – mondta viccesen Anett, majd felhívta rá a figyelmet, hogy valaki az ő fotóival keresi a szerelmet az applikáción, pedig ő már törölte magát egy ideje.
Hirdetés
A teljes műsort itt nézheti meg: