Hirdetés


Meglepő elméletett vett elő karácsonyra a Daily Star: cikkükben azt állítják, hogy Oroszország vezetője évek óta halott, és egy hasonmás vette át a helyét. Bizarr, az interneten terjedő összeesküvés-elméletek szerint Vlagyimir Putyint még 2014-ben végeztette ki a CIA és a brit titkosszolgálat, az MI6, hogy saját emberükkel helyettesíthessék.- írja a Bors

Hirdetés

Az elméletek terjesztői szerint mindezt nem csak az támasztja alá, hogy Putyin arcberendezése az utóbbi időben gyanúsan megváltozott (az “új” Putyinnak állítólag kerekebb homloka és laposabb orra van többek közt, valamint a szája is egész más karakterű), hanem az is, hogy megkopott némettudása (egy 2014-es felvételen kiszúrták, hogy fülest viselt, miközben Angela Merkellel találkozott – úgy vélik, azon keresztül tolmácsolták neki a kancellárasszony szavait.

Hirdetés

A legfőbb bizonyíték azonban hogy elvállt feleségétől: az elméletgyártók – többek közt Patrick Scrivener – szerint ugyanis ő lett volna az egyetlen, aki igazolni tudja a titkos cserét.
Egy másik nézet szerint Putyint nem 2014-ben cserélték ki hasonmására, hanem egy évvel később: 2015. március 5. és 15. között ugyanis rejtélyesen eltűnt a nyilvánosság elől.

Forrás: borsonline.hu
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés