Hirdetés


Pásztor Anna lerántotta a leplet Bochkor Gáborról, a reggeli rádiózás közkedvelt arcáról, hiszen eddig abban a hitben éltünk, hogy egyedülálló – írja a Bors. Anna egy interjúban mondta el az igazságot róla.

Hirdetés

Bochkor és Anna már régóta nagyon jó barátok, így talán nem meglepő, hogy most is a Bochkor 6X vendége és fellépője volt, ahol nem csak énekelt, hanem fel is köszöntötte a rádióst. Anna most egy olyan ajánlattal ajándékozta meg Bochkort, amire senki sem számított. Anna édes hármast szeretne, méghozzá Bochkor új párjával együtt.

Hirdetés

“Nekem még tartozol a diákéveimért, hogy téged kellett hallgatnom minden reggel egyetemre menet, és ezért az egyik lehetőség a természetben való fizetés. De mivel tiszteletben tartom a párkapcsolatod, hiszen volt is alkalmam találkozni a kedves hölggyel, ezért gondoltam nem rontanék bele, és legyen édes hármas.”
Vajon Bochkor párja is benne lenne?

Ha nem is, Anna egy B-tervet is hozott, ami talán jobban tetszene az új barátnőnek is:

Hirdetés

“Vagy van a B opció, azt mondtad, hogy veszel nekem egy TV-t. Én ebben is nagyon szívesen benne vagyok, de lehet a kettő egyszerre is.”

“Meg is beszéltük, mindenben benne vagyok” — vágta rá a rádiós.

“Akkor szerintem te fejezd be ezt a reggeli show-t, én addig elmegyek próbálni, és utána találkozunk” — fejezte be ezzel a mondattal Anna.

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés