Hirdetés


Pénteken nyílt meg a látogatók előtt a Vörösmarty téren, valamint a Szent István-bazilika előtti téren található karácsonyi vásárok, az árak azonban az egekben vannak a tavalyiakhoz képest.
A Budapest V. kerületében található adventi vásárok mostantól mindennap 11 órától várják a látogatókat egészen este 9 óráig, pénteken és szombaton pedig meghosszabbított nyitvatartással, egészen este 11 óráig.

Hirdetés

Aki azonban idén is szeretné megkóstolni a finomságokat, annak igen mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis még az eddigieknél is jobban elszálltak az árak a karácsonyi vásárokon.
A nyitás után a Pénzcentrum munkatársai azonnal kilátogattak a Vörösmarty térre, ahol elképesztő árak jöttek velük szembe. Viszont jó hír, hogy az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is minden nagykonyhai kiállítónál elérhető lesz 1500 forintos egytálétel, a forralt bort pedig egységes fix áron, 1200 forintért vásárolhatják meg a látogatók.
Az összes többi megvásárolható finomság ára azonban elképesztő mértékben emelkedett a tavalyihoz képest.
Ez alapján idén:

Hirdetés

  • fokhagymás lángos: 1750 forint
  • sajtos vagy tejfölös lángos: 2100 forint
  • sajtos-tejfölös langos: 2450 forint
  • görög salátás lángos: 3150 forint
  • csirkegulyásos lángos: 4200 forint
  • sült krumpli: 1750 forint
  • görög saláta: 2100 forint
  • grillezett zöldségek: 2100 forint
  • 1 szelet kenyér 350 forint
  • kürtős kalács: 2200-2600 forint
  • buborékgofri: 3500-4000 forint
  • forró csoki: 1500 forint
  • sör: 1500 forint
  • csülök pékné módra: 5500 forint
  • Hirdetés
  • gulyásleves cipóban: 4500 forint
  • sztékburgonya: 2500 forint/adag
  • tócsni fokhagymás tejföllel: 2500 forint
  • savanyúság: 1800 forint/adag
  • csirkesaslik: 4500 forint/db
  • hun-dog: 5500 forint
  • marhapörkölt kenyérrel: 6000 forint
  • sörrel locsolt ropogós malaccsülök: 6500/adag
  • marhaoldalas: 8500 forint/adag
  • brassói aprópecsenye: 5500 forint/adag
  • grillezett lazac: 7900 forint
  • Hirdetés
    Categories: Hírek

    Hirdetés