Hirdetés


Csonka András otthona a budapesti Naphegyen található, páratlan panorámát nyújtva a budai várra. A színész már több mint 25 éve él ebben az imádott lakásban, melynek minden zuga a múlt emlékeit őrzi.

Hirdetés

András 31 éves volt, amikor beköltözött ebbe a pazar környezetben elhelyezkedő ingatlanba. „Ablakaimból rálátok azokra az épületekre, amelyek gyerekkorom fontos helyszínei voltak: a szülői házra, a gimnáziumra és az Ifjúsági Parkra, ahova koncertekre jártunk a barátaimmal” – mesélte a színész a Fókusz kameráinak.

Hirdetés

A lakás nemcsak kívülről, hanem belülről is tele van relikviákkal. Már a bejárati ajtónál érezni lehet a személyes kötődést: a Ding Dong feliratú lábtörlő jelzi, kinek az otthonánál járunk. „Rengeteg fotót, plakátot, kazettát őrzök, a gardróbban pedig ott lapul az öltöny, amelyet az egész ország ismer. Az emblematikus, piros Ding Dong zakó a mai napig jó rám” – mondta András büszkén.

A 64 négyzetméteres lakás minden helyiségét ízlésesen, minimalista stílusban rendezte be. A nappali tágas, a fürdőszoba pedig minden kényelmet kiszolgál. Az erkélyről nyíló kilátás pedig turistalátványosságnak is felér, hiszen pontosan a Budai várral szemben lakik, a kilátása pedig pazar az erkélyéről, éppen a várat látja. A legendás Tabánt és a Gellért-hegyet is látja. András nagyon büszke a lakására, már több műsorban is bemutatta, de mindenhol igazából csak egy kicsit lehetett látni.
És íme egy nagyon népszerű videó, amikor Joshi Bharatnak mutatja meg az álomotthont:

Hirdetés

Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés