Hirdetés
Fotó: Ringier
A magyar színházi és filmszakma mély gyászba borult, amikor a hír elterjedt, hogy Benedek Miklós, a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész, életének 78. évében elhunyt. Számtalan kolléga és barát fejezi ki együttérzését és búcsúzik tőle, köztük Csonka András, aki személyes emlékét is megosztotta a közösségi médiában.
Hirdetés
András egy megható fotót tett közzé, amin ő és Benedek Miklós tiramisut esznek, ezzel is hangsúlyozva barátságukat és a közös, vidám pillanatokat. A kép mellé írt szívhez szóló szavak: “Tudom, hogy nem voltál egészséges, mégis sírok.” ezzel kifejezve a mély gyászt és a veszteség fájdalmát.
Hirdetés
Benedek Miklós távozása nemcsak a színházi világban, hanem az egész magyar kultúrában óriási űrt hagy. A Nemzet Színészének emlékét kollégái és a közönség is mélyen őrzi. Csonka András szavai és a megosztott fotó egy méltó tiszteletadás egy kiváló művésznek, akinek munkássága és személyisége örökre a magyar művészet része marad.
Fájdalmasan hosszan búcsúzott a Nemzet Színészétől, felfoghatatlan veszteséget érez most Csonka András:
Hirdetés
“Miklósom!
Nem!!
Ellenkezem, és kikérem magamnak! Szerinted nem telepszik ránk a düh, a döbbenet? Szerinted ez már „benne volt a pakliban?”
Semmit nem tudunk!
Nem tudjuk, milyen az elgyengülni, kényszerűen egyre inkább átadni magunkat a tüneteknek, levegő után kapkodva, zihálva erőt mutatni, utolsó erőnkkel színpadra lépni, és mégis ragyogni.
Semmit nem tudunk!
Nem tudjuk, amit nem csak átérezni de megfogalmazni sem lehet. Nem tudjuk, mit jelent elveszteni egy csodálatos, már felnőtt gyereket, nem értjük, egyáltalán hogy lehet ezt egyetlen nappal is túlélni, hogy lehet felállni, hogy lehet diszkréten magunkba fojtani a gyászt, a fájdalmat, miközben ordítanánk a tehetetlenségtől.
Semmit nem tudunk!
Nem tudjuk a szakmát úgy, ahogy Te! Nem ragyognak fel bennünk azok a színek, azok az energiák, ami Benned! Soha nem fogunk tudni egy előadás végén úgy meghajolni, azzal az alázattal és tartással, ahogy Te! Soha, senki nem képviseli már azt az összetéveszthetetlen stílust, azt a színpadi magatartást, ami Te voltál! Csakis Te!
Na, és hogy mit tudunk? Pontosabban mit tudok?
Tudom, hogy az egyik legnagyobb ajándék az életemben, hogy figyelhettelek, nézhettelek kamaszként, és rajonghattam érted akkor, és most is, amikor már kollegák voltunk.
Tudom, hogy megérte végigállnom a Budapest Orfeumot anno, mert már egy hokedli sem fért be a nézőtérre, de kit érdekelt, az élmény sokkal többet adott.
Tudom, hogy Te magad voltál az elegancia! Egy eltűnőben lévő korszak egyik utolsó bölénye. Tudom azt is, hogy szégyellje magát mindenki, de nagyon mélyen, aki nem könyörgött Neked térden állva, hogy taníts újra, de legalább mesélj egy világról, egy színházi stílusról, amiről már alig hallunk szemtanúkat.
Tudom, hogy milyen jókat röhögtünk, amikor azt a tiramisut ettük a képen, vagy amikor éjszakai traccspartyt folytattunk facetime-on, vagy amikor tippeket adtunk egymásnak streaming sorozatok terén.
Tudom, hogy nem voltál egészséges, mégis sírok.
Sírok Miklósom. Annyi mindennek kellett volna történnie Veled, ami jó, ami méltó, amit megérdemelsz. Mi is megérdemeltük volna, hogy átéljük. Érted és általad.
Ég Veled! Mindent köszönünk!❤️❤️❤️🙏🙏🙏”
