Hirdetés


Ilonka néném – Isten nyugosztalja – rég nincs köztünk. Valaha az Eszterházy grófok szakácsnéja volt Gézaházán. Én akkor még talán csak egy gondolat sem voltam. Később azonban megszülettem, még később pedig érdekelni kezdett a gasztronómia. Miután megörököltem Ilonka néném edényeit, diódarálóját, csipketerítőit, régi receptes könyvét, és én magam is beértem arra, hogy főzzek és süssek, örömmel vettem a kis dió süti formáit örökségem részeként. Minden karácsonykor megsütöm, mert idő kell arra, hogy a kis formákba belenyomkodjuk a tésztát, idő kell a sok sok kis dióforma megsütéséhez, idő kell a krém kihűléséhez, és idő kell az ünnepváráshoz. Egy ideje már nem egyedül sütöm, van segítségem, mert a nagylányommal együtt nyomkodjuk a formákat. Persze közben pezsgőt is iszunk, mert mégis csak ünnep készül. És közben van idő beszélgetni, lelassulni, zenét hallgatni, a tartalmas időtöltés minden elemét magunkba szippantjuk. No meg a pezsgőt is, ami előbb elfogy, mint ahogy a süti elkészül. Az idők folyamán a receptből kép lett, és a komódon nézegethetem nap mint nap. A recept is átalakult egy kicsit, saját ízlésemre formáltam. Ahogy a hagyományokat őrizzük, és továbbvisszük, ez a kis recept is hozza a múltat, és előrevetíti a jövőt.
Lássuk akkor a receptet. Én mindig dupla adagból készítem, mert ilyenkor vendégvárás van, és sokáig eláll érdemes többet készíteni.
Hozzávalók:
10 dkg darált dió, 25 dkg liszt, 15 dkg vaj, 7 dkg porcukor, 1 kanál kakaó, 1 tojás, fél sütőpor.
A krémhez: 1 vaníliás puding, 4 dl tej, 1 vaníliás cukor, 20 dkg vaj, 20 dkg porcukor, fél dl rum.
Elkészítése: először a pudingot készítjük el a tasakon lévő leírás szerint, és kihűtjük. Amíg hűl, összegyúrjuk a tésztát. Minden hozzávalót egy tálba mérünk, és szépen elmorzsolgatjuk a vajat, és a végén egy jól formázható masszává áll össze. A formákba nyomkodjuk, és kb. 10 percig 180 fokon sütjük őket. Ezután kicsit várunk míg hűlnek, aztán csak kifordítjuk egy gyúródeszkára őket.
Amíg sülnek, mert ugyebár több tepsivel lesz, (a tepsibe csak berakjuk a fém formákat) elkészítjük a krém másik részét. A cukrot kikeverjük a vajjal,és vaníliás cukorral, majd összekeverjük a kihűlt pudinggal. Ezzel töltjük meg a formákat, és kettőt összeragasztunk. Jól megszórjuk porcukorral. Frissen is nagyon finom, és több napig eláll hűtőben, kellemesen fel fog puhulni.
Az eredeti recept nem pudinggal van, hanem tejben felfőzött liszttel, de pudinggal sokkal finomabb. Mivel én most tej-tojásfehérje, kukorica tiltásos diétán senyvedek, ezért a tésztába csak tojássárgáját tettem, (kétszeres mennyiséget) és a krémet is megváltoztattam, mivel a puding kukorica keményítőt tartalmaz. Ezúttal a vajas krém mellé főzött krémnek 10 dkg darált diót 1 dl mandulatejben főztem meg egy kis reszelt citromhéjjal. (dupla mennyiségből készült, de ez az eredeti mennyiség) Ezt kevertem össze a vajas krémmel. Egy hibát elkövettem, a rumot elfelejtettem. De azt utólag megittuk, és így szépen egy helyre került a sütivel.

Forrás: https://bakancsesfakanal.cafeblog.hu/2017/12/23/dio-ilonka-nenem-receptje-szerint/
Hirdetés
Categories: Receptek

Hirdetés