Hirdetés


További három hónappal meghosszabbodik a benzinárstop – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten.

A Gazdaságkutató Intézet vezetője úgy vélte február 7-én, hogy a kormány meghosszabbíthatja a benzinárstopot, és ez a jóslata be is vált.
A kormány döntése értelmében február 15-ig lett volna érvényben a benzinárstop, ami 480 forintban rögzítette a gázolaj és benzin árát.
Az ATV-nek nyilatkozó szakember úgy látta akkor, hogy:

Hirdetés
Hirdetés




A KÖVETKEZŐ HETEKBEN FOLYAMATOS KŐOLAJÁR-EMELKEDÉST FOGUNK TAPASZTALNI, ÉS NEM LENNE MEGLEPŐ, HA EZ RÖVID IDŐN BELÜL A LÉLEKTANI HATÁRT, A 100 DOLLÁRT IS ELÉRNÉ VAGY MEGHALADNÁ.
Most szombaton 95 dollár körül volt az olaj ára, ebből ki lehet következtetni, az árstop nélkül milyen lenne most a helyzet.
AMIKOR BEFAGYASZTOTTÁK, AKKOR 506-510 FORINT KÖRÜL AZ ÜZEMANYAGÁR. EBBŐL KÖVETKEZŐEN KÖRÜLBELÜL MOST 530 FORINT KÖRÜLI ÜZEMANYAGÁR LENNE

Hirdetés

Az autósok jól jártak az árak befagyasztásával, ez azonban nem mondható el a töltőállomásokról.

HA MEGHOSSZABBÍTJÁK, AZ AZ EBBŐL ÉVEK ÓTA ÉLŐKET, BIZTOS, HOGY TÖNKRE FOGJA TENNI
– véli Grád.
Oszd meg ezt bejegyzést, hogy eljusson az ismerőseidhez is!

Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés