Hirdetés

Fotó: Blikk


Hajdú Péter gyerekkorában shotokan karatét tanult, és olyannyira megszerette a sportot, hogy 11 éven át gyakorolta. A műsorvezető barna övig jutott, és csupán egy hajszál választotta el attól, hogy megszerezze a fekete övet és egy danos mesterré váljon.

Hirdetés

A Beköltözve Hajdú Péterhez legutóbbi vendége Boráros Gábor MMA-harcos volt, aki őszintén beszélt arról, hogy verekedés miatt már rendőrségi ügybe is keveredett, sőt el is ítélték.

Ezzel kapcsolatban Hajdú Péter a Ripostnak elárulta, szerinte képes lenne-e megvédeni magát egy utcai támadás esetén.

Hirdetés

“Ahogy gyerekkoromban minden kis srác, én is rajongtam Bruce Lee minden mozdulatáért. Mivel pedig igencsak eleven gyerek voltam, édesanyám keresett valami délutáni elfoglaltságot, amivel le lehetett kötni a fölösleges energiáimat. Így kerültem a gödöllői shotokan karate klubba, ahol mindjárt lenyomtam öt évet, majd egy kis szünet után kettőt, végül pedig már bőven felnőttként ismét megkerestem a mesteremet és újabb négy éven át vettem tőle magánórákat. Éppen a fekete öves vizsgám előtt hagytam abba, így végül ”csak” barna övig jutottam” – mesélte a tévés, aki egyszer utcai balhéba is keveredett.

“Érettségi után az osztállyal elutaztunk Révfülöpre, egy utolsó, közös bulizásra. Az Ibolya diszkóban szórakoztunk, ahol megjelent egy csontrészeg, német fickó és folyamatosan kötözködött mindenkivel, akivel csak szembetalálkozott. Egy ponton túl elővett egy kést és azzal hadonászott. Végül odapattant a mi társaságunk elé is, én pedig reflexből kirúgtam a kezéből a dikicset, majd megküldtem egy mae gerivel is, amitől leült, és úgy is maradt. Nem a rúgás ereje, inkább a pia mennyisége hatott rá így, de a lényeg, hogy értett a ”szóból” – idézte fel az ijesztő esetet, a tettéért pedig rendőri dicséretben, viszont edzői szidásban részesült.

Hirdetés

“A majdnem verekedés után persze rendőrt kellett hívni és végül mindannyian a kapitányságon kötöttünk ki. A kékek egyébként gratuláltak nekem, de a német gyerek folyamatosan azt mutogatta, hogy el fogja vágni a torkomat. Nyilván meg sem próbálta, de bevallom, az edzőmtől jobban tartottam. Végül meg is kaptam tőle a magamét. Alaposan letolt, amiért rúgtam és nem ütöttem, mivel tény, hogy az ütés gyorsabb” – mesélte.

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés