Hirdetés

Egy új kutatás kimutatta, hogy az elektromos cigaretta, vagy ahogyan sokan hívják, e-cigi sokkal károsabb, mint az egyszerű hagyományos cigaretta.
Elképesztő eredmények ezek, amiket még maguk az orvosok és szakemberek sem akartak először elhinni.
Sokkal több karcinogén, azaz rákkelőt anyag koncentrálódik az elektromos cigi összetevőiben. Ennek ellenére még mindig a mai napig gyakran a leszokás egyik első lépcsőjeként hirdetik és ajánlják, egy természetes alternatívának.
A kutatás vezetője, Naoki Kunugita elmondta, hogy az elektromos cigi azon része, mely felmelegíti a folyadékot, sokkal több és károsabb anyagot juttat a szervezetbe, mint ami a cigi égése során keletkezik.
De akkor miért éltetik a köztudatban azt, hogy sokkal egészségesebb?

Hirdetés

Sokak szerint az egész csak a gyógyszerlobbi és a dohányipar műve. Hagyják, hogy az emberek jóhiszeműen meneteljenek a halálba, azt elhitetve velük, hogy az e-cigivel sokat tesznek az egészségükért, pedig valójában éppen ellenkezőleg.
Akár ugyanis 10-szer nagyobb eséllyel alakulhat ki náluk valamilyen daganatos megbetegedés, főleg tüdőrák.
Elsősorban úgy reklámozták az új eszközt, mint a nikotinfogyasztás egyik legbiztonságosabb formáját.
Az egészségügyi szakemberek aggódnak, hogy az e-cigi elősegítheti a drogokra való rászokás lehetőségét. Egyes jelentések szerint a nikotin komponenst helyettesíthetik THC-vel, ami egy marihuána származék.
Amennyiben a folyékony nikotin oldatot helyettesítik egyes függőséget okozó drogokkal, akkor igen komoly egészségkárosító és veszélyes eszköz kerülhet a felhasználók kezébe.
Az e-cigiben lévő oldott nikotin és más vegyi anyagok képesek káros hatással lenni az emberi szervezetre, azonban ezek hatását még nem igazolták megbízható és tudományos módszerekkel.
Az egészségügy kéz a kézben jár el a dohányiparral, vagyis oda-vissza működik a betegek “becsatornázása” a rendszerbe.
Így teremtik meg a halál körforgását…
Hiszen a leszokni kívánó beteg kipróbálja az e-cigit, majd még betegebbé válik, és már nem lesz menekvés a végzetes rákból. Ne feledjük ugyanis, hogy a rákipar az egyik legjövedelmezőbb biznisz ma az egészségügyben, az onkológia ipara pedig szárnyal…
OSZD MEG másokkal is!

Hirdetés
Hirdetés