Hirdetés

Fotó: TV2


„A férjem december végén szólt, hogy nagyon nagy a baj” – Szentpéteri Eszter megrendítő vallomása Bényi Ildikóról

Hirdetés

Bényi Ildikó harca a súlyos betegséggel nemcsak családját és kollégáit rázta meg, hanem egy különleges kapcsolat is végigkísérte ezt az időszakot: Szentpéteri Eszter férje, Prof. Dr. Polgár Csaba onkológus volt az egyik kezelőorvosa – derült ki a Blikknek adott interjúból.

A TV2 híradósa megható részleteket osztott meg arról, hogyan próbálták megmenteni Ildikó életét. A két tévés fiatalon ismerkedett meg a pályája kezdetén, és bár más-más személyiségek voltak, „barátságuk éveken át tartott”.

Hirdetés

„Ildike már akkor is komoly nő volt, én meg inkább egy kis hebrencs. Mennyit hallgattam tőle, hogy normálisan csináljam a dolgokat, de mindig jó szándékból mondta” – emlékezett vissza Szentpéteri Eszter.

Bényi Ildikónál két és fél éve diagnosztizálták a betegséget, amit akkor még sikerült legyőznie. Tavaly télen azonban kiújult, és azonnal Szentpéteri Eszter férjéhez fordult, aki akkor az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójaként dolgozott.

„Az orvosok mindent megtettek érte, amit lehetett” – mondta meghatottan a műsorvezető, majd hozzátette: „A férjem december végén szólt, hogy nagyon nagy a baj.”

Bényi Ildikó az utolsó heteit fájdalomcsillapító kezelésekkel töltötte, amelyeket azért kapott, hogy enyhítsék szenvedését. A tévés hálás volt az orvosok erőfeszítéseiért, és egy megható levelet írt, amelyben köszönetet mondott a teljes onkológiai csapatnak.
„Úgy tudom, a távozása előtti napokban otthon volt. Épp külföldön voltunk, amikor március 11-én délután örökre elaludt” – árulta el Eszter, akit mélyen megrázott barátnője elvesztése.

„Felfoghatatlan, hogy nincs többé…” – mondta szomorúan.

Hirdetés

Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés