Hirdetés


Egyszer volt, régen volt, a Mikulás karácsony előtt észrevette, hogy a 4 manósegédje megbetegedett.
De a segédmanók nem tudtak olyan gyorsan csomagolni, mint az igazi manók.
A sok baj közepette Mikulásné bejelentette, hogy az édesanyja velük fogja tölteni a Karácsonyt.
Szegény meggyötört Mikulás ennek hallatán kiment a rénszarvasszánhoz, de szomorúan vette tudomásul, hogy az 5 rénszarvasból 3 vemhes, 2 meg ismeretlen helyre távozott a kerítésen átugorva.
Ezek után a teljesen összetört Mikulás bement a házába, hogy igyon egy kis pálinkát, de azt látta, hogy a segédmanók már mindet megitták.
Erre olyan mérges lett, hogy a kezében tartott poharat összetörte.
Mikor össze akarta söpörni a szilánkokat, rájött, hogy az egerek régen megették a seprűt.
Ekkor csöngettek, és a lelkileg meggyötört Mikulás ajtót nyitott.
Az ajtóban egy angyalka állt, kezében karácsonyfával.
Az angyalka így szólt
– Hát nem csodálatos a mai nap?
Így alakult ki az a szokás, hogy a karácsonyfa csúcsára angyalkát húznak…

+ Bónusz

Óvodás gyermekeimmel minden évben aprósüteményt sütünk az ünnepekre, és a Mikulásnak is kikészítünk pár darabot az ablakba. Amikor tálra raktam, véletlenül elejtettem egy sütit. Felvettem a földről és visszatettem a többi közzé. A négyéves lányom felháborodva nézett rám: – De, anyu, az már piszkos! – Ne izgulj, a Mikulás nem fogja észrevenni! – feleltem neki meggondolatlanul. – Hiszen azt is látja, hogy jó vagyok-e vagy rossz, akkor hogy ne venné észre, hogy leesett a süti!

Hirdetés
Categories: Viccek

Hirdetés