Hirdetés


Berki Mazsi és üzletember szerelme Székesfehérváron kezdtek új életet. A sztáranyuka úgy döntött, hogy hátrahagyja budapesti otthonát, hogy vidéken nevelje fel tündéri kislányát, Emma Katerinát.

Hirdetés

“Nem foglalkozom semmilyen hamis információval. Viszont nagy változások történtek az életemben az elmúlt időszakban: korábban erre tettem utalást a különböző platformjaimon, ugyanis januárban elköltöztünk Budapestről Székesfehérvárra, itt próbálom újjáépíteni és újrakezdeni az életünket. Ez volt az oka annak, hogy Emmácska bölcsődét váltott” – idézte Berki Mazsi egyik korábbi nyilatkozatát a Blikk.

Hirdetés

Berki Mazsi párja
Azóta sok víz lefolyt már a Dunán, Mazsiék berendezkedtek az új otthonukban. Egy takaros családi házra esett a választásuk, aminek a babaszobájában egy kis kiugró is van. Úgy tűnik, jól beilleszkedtek Székesfehérváron Mazsiék, a sztáranyuka párkapcsolata pedig szép csendben nagyon komolyra fordult.
A titokzatos üzeletemberrel egyre többet mutatkozik együtt Mazsi. Már néha-néha a közösségi médiában is mutat róla egy-egy fotót, az arcát persze kitakarva. Ez is viszont mutatja, hogy erősödik a kapcsolatuk, hiszen korábban egyáltalán nem is szerepelt Mazsi Instagram-történeteiben a férfi, most azonban egyre többször. A sztáranyukát nemrég egy négycsillagos hotelbe vitte el kedvese pihenni.
Olyan gyönyörű panoráma nyílik a medence mellől, hogy egyből mindenki megérti, hogy miért pont erre a hotelre esett a szerelmesek választása. Ha pedig már a medencét is megemlítettük, akkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Mazsi megint megmutatta szerelmét. Pontosabban napozás közben készített magukról, és persze a kilátásról egy rövid videót.

Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés