Hirdetés


Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzöttek életkora, egyre több a halálos áldozatok száma. Szlávik János a Dél-pesti Centrum kórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezetője elmondta milyen vitaminokkal kerülhetjük ki jó eséllyel a betegség súlyosra fordulását.
A legfontosabb a megelőzés: maszk és fertőtlenítés
Szlávik János elmondta a védekezés alapvető eleme a szigorú, szabályos – az orrot és a szájat egyszerre eltakaró – maszkhasználat, illetve a fertőtlenítés, amivel magunkat és a környezetünket is védjük.

D-vitamin lehet a segítség
Szlávik János szólt az általában immunerősítő hatású szerek – a C- és D-vitamin, a cink és a szelén – szedésének fontosságról is, hozzátéve, hogy napi 2000-3000 egység D-vitamin bevitele nagyon sokat segíthet a koronavírus elleni védekezésben.

Immunerősítő hatás
Feltételezhető, hogy a D-vitamin pótlása a COVID-19 fertőzéssel szemben is immunerősítő hatású lehet – írták korábban a Semmelweis Egyetem közleményében.

Kisebb eseéllyel halnak bele
A megfigyelés szerint azok a 40 évesnél idősebb betegek, akiknél megfelelő D-vitamin-szintet mértek, 51,5 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg a fertőzésben, mint azok a betegek, akiknek a szervezetében hiány volt ebből az anyagból.

Szerepe lehet a D-vitaminnak
Dr. Masszi Tamás, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Hematológiai Klinikájának igazgatója a legutóbb így nyilatkozott: “A meghűlés, influenza és más enyhébb, a koronavírusok által is okozott felső légúti betegség télen gyakrabban fordul elő, ebben szerepe lehet az alacsonyabb D-vitamin szintnek is – mondta, majd így folytatta:

Hirdetés



Korokozó-ellenes fehérjéket segíti
Úgy tűnik, a D-vitamin véd a légúti fertőzésekkel szemben, és ismert az is, hogy a nyiroksejtekre, a kórokozó-ellenes fehérjék termelődésére is pozitív hatást gyakorol. Ebből következve feltételezhető, hogy a D-vitamin pótlása a COVID-19 fertőzéssel szemben is immunerősítő hatású lehet, ezt konkrét kutatás azonban még nem támasztja alá” – tette hozzá a klinikus.

Napi D-vitamin bevitel
“Ha a nyári időszakban napi negyed, vagy fél órát eltöltünk a napon, a téli hónapokban pedig a háziorvos által felírt napi 1000-2000 egységnyi D-vitamint szedünk, akkor a D-vitamin -szintünk egész évben a megfelelő tartományban marad” – írja a Semmelweis Egyetem Masszi Tamást is megszólaltató közleménye.

Az oltásig ki kellene húzni
Szlávik doktor szerint nehéz megjósolni a járvány végét, ezért az egyetlen dolog, amit addig tehetünk, az a védekezés és a vitaminok szedése majd jelezte: “senki nem tudja megmondani”, hogy mikor indul csökkenésnek az esetszám. Rámutatott: a védőoltás már karnyújtásnyi közelségbe került.

Ezt kell tudni a D-vitaminról
A D-vitamin (kalciferol) ultraibolya sugárzás hatására a szervezetben is képződhet a koleszterin segítségével, annak előanyagaiból. Ilyenkor D3-vitamin jön létre, míg D2-vitamint növények tartalmaznak, az állati eredetű élelmiszerekben pedig mindegyiket megtalálni. A legjobb forrást a halmájolajok, a máj, a tojás, a tej és tejtermékek jelentik – írja a Házipatika.hu

Nehéz túladagolni
A gyerekeknél vigyázni kell vele, de felnőttek esetében a túladagolás veszélye csak az igen nagy mennyiségű, mesterséges bevitel esetén áll fenn. Mivel a D-vitamin zsírban oldódó vitamin, a felesleg elraktározódik, túladagolási tüneteket pedig csak az ajánlott mennyiség százszorosának hosszú időn át tartó szedése okoz.

Miben van D-vitamin?
Lazac, hering, tonhal – mind remek források, hetente legalább kétszer 150 grammnyi mennyiséget érdemes belőlük fogyasztani. Egy tojássárgája körülbelül hét százalékát tartalmazza a napi szükséges D-vitamin-mennyiségnek, és a benne lévő zsír segíti a felszívódást is. Ajánlások szerint egy egészséges ember nyugodtan elfogyaszthat napi egy vagy két tojást anélkül, hogy aggódnia kellene a koleszterinszintje miatt.

Kiemelt kép: illusztráció
Forrás: budapestkornyeke.hu
Hirdetés
Categories: Egészség

Hirdetés