Hirdetés

Fotó: TV2
Hirdetés
Úgy tűnik, Mihályfi Luca és Hegyes Berci között minden eddiginél erősebb a kötelék. A fiatal énekesnő a Borsnak vallotta be, hogy szerelmük nem csupán rózsaszín köd, hanem valódi mélységeket élnek meg együtt – fogalmazott Luca, aki szerint kapcsolatuk komolyabb, mint bármelyik korábbi viszonya.
Hirdetés
Az énekesnő elmondta, hogy korábban inkább rövidebb kapcsolatai voltak, most azonban egészen másképp érzi: ez a szerelem tartósnak és igazán különlegesnek ígérkezik.
Hirdetés
“Nekem nem volt sok kapcsolatom ezelőtt, és mindegyik rövidebb volt, mint a Bercivel. Most viszont minden más. Nem veszekedünk, nem unjuk meg egymást, mindig mindent meg tudunk beszélni. Ez a szerelem semmihez nem fogható, és egyre erősebb.”
A harmónia kialakulásában nagy szerepe van annak is, hogy Luca először él együtt valakivel, így könnyen alkalmazkodik Bercinek a szokásaihoz.
“Nem alakítottam ki magamban olyan fix rutinokat, így ha Berci valamit másképp csinál, ahhoz egyszerűen hozzászokom. Ráadásul nagyon jól kommunikálunk, és szerintem ez az, ami sok kapcsolatból hiányzik.”
A pár már az összeköltözés óta még szorosabbá vált, és Luca elismerte: az eljegyzés gondolata egyre többször felmerül kettejük között.
Hirdetés
“Berci már sokszor mondta, hogy elvesz feleségül. Anyukámnak, apukámnak is pedzegette. És bevallom, ha most megkérné a kezem, gondolkodás nélkül igent mondanék. Ez tényleg ritka, ami köztünk van. Sokan 30-40 évesen találják meg az igazit, nekem pedig 22 évesen hozta össze az élet Bercivel. Nagyon szerencsésnek érzem magam. Anyukám és apukám is hasonlóan fiatalon találkoztak, és több mint 25 éve boldog házasságban élnek. Látom rajtuk, hogy működhet, és ez nekem is reményt ad.”