Hirdetés
Különleges meglepetéssel készül augusztus 20-ra Kis Grófo. A mulatóssztár ezúttal is nagyot alakít: nagybátyjával közösen megálmodott egy olyan nagyszabású mulatós himnuszt, amit összesen tízen, családtagjaival együtt adnak majd elő nemzeti ünnepünkön.
Hirdetés
Fantasztikus előadók
„Most már hivatalosan is bejelenthetem, hogy hamarosan látható, illetve hallható lesz egy olyan 10-es produkció, ami azt gondolom, hogy nem mindennapi dolog, hiszen ezek a fantasztikus előadók, akik a képen is láthatók, mind testvérek/unokatestvérek” – kezdte bejegyzését a mulatóssztár.
A nagybátyja ötlete volt
„Nagybátyám, Király Pál ötlete volt, hogy nagyon fontos, ha már egy nagy családon belül ilyen sok tehetség van és nem mellesleg, ami fontos, hogy külön-külön is megállja mindenki a helyét a zene világában, akkor miért is ne lehetne egyesíteni az zenei tudásunkat? Abszolút jó ötletnek tartottam és természetesen én is igent mondtam” – tette hozzá Kis Grófo.
Hirdetés
Ez egy családi dal lesz
Kiderült: ez egy családi dal lesz, ami a szeretetről, a mulatásról szól majd természetesen. A művészek abban bíznak, az új szerzemény tetszeni fog mindenkinek.
Leforgatták a klipet
Azóta újabb részletek derültek ki a nótáról. Az Illindas Tuke című dalhoz már a klipet is leforgatták egy nyíradonyi sokcsillagos hotelben, ahova Grófo Ferrarival érkezett – írta meg a Metropol.
Kedvcsináló a világhálón
Bár a klippremierre augusztus 20-án 17 órakor kerül majd sor Kis Grófo YouTube-csatornáján – ahol két hónappal ezelőtt a Nótár Maryvel közös Úriasan is debütált – egy kis kedvcsináló már elérhető a mulatós sztár Instagram-oldalán.
Hirdetés
Szobor őrzi édesapja emlékét
Immár egy bronzszobor őrzi idősebb Kozák László, Kis Grófo édesapjának emlékét. A művet ünnepélyes keretek között Szolnokon, az Aba Novák Kulturális Központban avatták fel. Nagy Grófo 2020 decemberében koronavírus-fertőzés következtében hunyt el.
Mindössze 49 évesen hunyt el
Nagy Grófo mindössze 49 éves volt, amikor elhunyt, de nagyon gazdag életművet hagyott maga mögött, amit két fia, Grófo és Gyémi visz tovább. A néhai zenész 52. születésnapján avatták fel az őt ábrázoló mellszobrot, Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotását. Az eseményen csaknem százan vettek részt.
Méltó helyen a szobor
„Édesapám ebben az intézményben kezdte a pályafutását és azt gondolom, hogy ennél méltóbb helyet nem is kaphatott volna a szobor! Külön köszönet Szalay Ferenc Polgármester úrnak, dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő asszonynak, Kubatov Gábor Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országos pártigazgatója és alelnöke, országgyűlési képviselőjének és Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos úrnak, hogy eljöttek és tiszteletüket tették ezen a megemlékezésen!” – írta Facebook-oldalán a zenész.
Maradandót akart alkotni
„Édesapám vágya mindig az volt, hogy maradandót alkosson ezen a földön és én úgy gondolom, hogy sikerült is, hiszen legfőképpen a romák körében az ő dalai által mindig élni fog! Sokat tett azért is, hogy a dalaival közelebb hozza egymáshoz a romákat a nem romákkal! Ezt az elvet mi is visszük tovább!” – fogalmazott.