Hirdetés

Fotó: TV2


Az Ázsia Expressz idei évada október 10-én ért véget, miután hat héten át tartó, embert próbáló küzdelem után Bódi Megyer és Bódi Hunor nyerték meg a döntőt. A testvérpár a Tallós Rita – Barbinek Paula duóval mérkőzött meg a húszmillió forintos fődíjért, amit végül az arany jokerekkel együtt 22 millió forintra növeltek.

Hirdetés

Bár a nézők csak most láthatták a finálét, a forgatások hónapokkal korábban befejeződtek – a testvérpár tehát már a nyáron kézhez kapta a nyereményt. A TV2 szigorú titoktartási szerződést kötött a szereplőkkel, így a végeredményt még a családtagjaik sem tudhatták.

Hirdetés

A legnagyobb meglepetés éppen a testvérek harmadik tagját, Bódi Bencét érte, aki csak a döntő adásában szembesült azzal, hogy Megyer és Hunor nyertek. A Nyerő Páros és Sztárbox szereplője a családjával együtt ünnepelte a győzelmet, és a pillanatról egy megható videót is megosztott a TikTokon.

A győzelem öröme azonban nem tartott sokáig: Bódi Megyer elismerte, hogy a pénznek már búcsút mondhatott, mert – saját szavaival élve – „elrontotta”.

„Bravó! De jó! Majd tudtok kölcsön adni a nyereményből?” – kérdezte nevetve Bence, miközben kétéves kisfia, Beni tapsolva ugrált a képernyő előtt, ünnepelve a nagybácsik győzelmét.

Megbánta, hogy nem osztotta be jobban a nyereményét

Hirdetés

A testvérpár a győzelem után két külön úton járt: míg Hunor befektette és meg is duplázta a saját részét, Megyer elismerte, hogy nagy része már elúszott.

„22 millió forintot nyertünk. A pénz nyáron érkezett meg, és hát… a feleségem gyorsan kitalálta, hogy menjünk el nyaralni – vallotta be az nlc.hu-nak Bódi Megyer. – Mi közben építkezünk, ki kellett fizetnünk az alapterveket, szóval a pénznek gyorsan lett helye. Utólag visszanézve, az adás után egyből kellett volna kérnem, hogy csak később kapjuk meg, mert az ember hajlamos elkölteni gyorsan, ha a kezében van” – tette hozzá önkritikusan.

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés