Hirdetés


Bochkor Gábor magánélete körüli titokzatosság sokakat foglalkoztat már évek óta. Mióta hat évvel ezelőtt szakított Várkonyi Andreával, szinte semmit sem árul el személyes életéről. Három évvel ezelőtt derült csak ki, hogy két évig titokban tartott egy kapcsolatot Dr. Demeter Alexandrával, egy gyógyszerésszel, aki úgy döntött, nem marad tovább a háttérben. Mostanáig Bochkor 60. születésnapján sem tudtuk meg biztosan, hogy az ünnepelt mellett volt-e új kedvese.

Hirdetés

A bulin jelen lévő kollégáitól szigorúan elvárta, hogy semmit ne áruljanak el az eseményről. Azonban úgy tűnik, Bochkor maga ejtett szót új kapcsolatáról egy reggeli műsor adása során, amikor arról beszéltek, milyen kompromisszumok szükségesek egy összeköltözéskor. Elárulta, hogy a rendet szereti, amit szállodai tartózkodásai alatt szeretett meg, és otthon is így hajtogatja a törülközőket, amit új partnerétől is elvár.

Hirdetés

“Én például a törülközőket is mindig odarakom a törülközőszárítóra, úgy, hogy ha például kettő is van a pirosból meg a bézsből, aminek az alján kockák vannak hímezve, azt úgy rakom, hogy a kocka kifelé van, és lefelé lóg. Hogy legközelebb, ha belépek, úgy érezzem, mintha a szállodában rendet csináltak volna. Nekem ez már rutin. Azért azt hadd mondjam meg, még mindig nem szóltam, hogy azt sose sikerült úgy visszarakni” – mondta a rádiós, jelen időben, bár azt nem részletezte, hogy ki az, akinek „még nem szólt”… Pedig egyik kollégája rögtön rákérdezett, hogy eljön-e majd a pillanat, amikor szólni fog a törülközők miatt.

Hirdetés

“Nem szólok. Meg fogom tudni állni. És nem azért, mert rendes vagyok, mert közben ezt feldolgozom. De azt gondolom, ha szólok, akkor egy pitiáner hülye vagyok. Ha nem szólok, és mindig a helyére rakom, akkor rájön” – válaszolta Gábor, még mindig jelen időben. Amit nehéz máshogy érteni, minthogy azt jelenti: újra együtt él valakivel, még ha nem is régóta.

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés