Hirdetés

Ez a történet valós, és Kijevben esett meg.
Az „Auchan Ukrajna” törzsvásárlói felfigyelhettek egy idősebb hölgyre, aki, mint később kiderült, immáron 15 éve minden nap felkeresi a hipermarketet, hogy ott könyvet olvasson. Írja Bogdan Gdal újságíró egy .

Hirdetés

Majd így folytatja:
„Ez a hölgy tizenöt éven keresztül szinte napi rendszerességgel jár a „Magedán” bevásárlóközpont könyvrészlegéhez és ott olvassa a könyveket. A hölgy egyébként megfordult több hipermarketben is, látták a „Sztráná”, később a „Karaván” és legutóbb az „Auchan” polcai között is. Mindenhol ott van! Annyira igaz ez, hogy úgy gondolom, lehetne a hipermarket szimbóluma is.
Egyszer odamentem hozzá, és ezt mondtam neki: „Magát gyakran látni itt.” Azt válaszolta rá, hogy nincs mivel foglalkoznia otthon, unatkozik, az élet pedig nehéz. Aztán elszégyellve magát visszatette a kezében lévő könyvet a polcra és elment. Az eset után megtudtam, hogy Anasztáziának hívják a hölgyet. Elhatároztam, hogy többet nem fogom zavarni olvasás közben, olvasgasson csak, ha akar…”
Aztán nemrég kisebbfajta csoda történt, ugyanis kizárólag ezen idős hölgy kedvéért egy ülőalkalmatosságot helyeztek el a könyvespolcok közelében!

http://www.kaprazatos.club/2018/03/ez-neni-15-even-at-jart-konyvesboltba.html
Kérünk oszd meg a történetet,ha megdobbantotta szívedet!
http://www.kaprazatos.club/2018/03/ez-neni-15-even-at-jart-konyvesboltba.html

Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés