Hirdetés
Gáspár Győző, aki ismert a drámai meglepetéseiről és az interneten való feltűnéseiről, legújabb Facebook posztjával ismét felkeltette a figyelmet. Ezúttal egy váratlan és rejtélyes üzenetben kezdett el búcsúzkodni, ami még a hűséges rajongóit is megdöbbentette.
Hirdetés
A posztban Győző hirtelen és magyarázat nélkül jelezte, hogy valami nagy változás következik az életében, és arra utalt, hogy ezután már nem lesz jelen a nyilvánosság előtt. A szövegéből kiderül, hogy bár élvezte a siker által nyújtott előnyöket, úgy érzi, mindezt az élete minden pillanatának feláldozásával érte el. Ez a poszt sokakban kérdéseket és találgatásokat váltott ki arról, hogy mi állhat a döntése mögött és mi várható a jövőben.
Hirdetés
„Lezárult egy fejezet és elkezdődött egy új. Hálásak vagyunk Istennek a sok áldásért és kihívásért, amit Magyarországon átéltünk. De már régóta éreztük, hogy eljött az ideje a változásnak. Nagyon izgatottak vagyunk az új kaland miatt. Mindenkinek mindent köszönünk 1999-2024 fantasztikus volt. Jó volt ezt csinálni és jó volt sikeresnek lenni, de feláldoztam az életem minden pillanatát. Ennyi volt, viszlát. Folyt. köv. és másik életben, ami teljesen más lesz”
– írta titokzatos posztjában Győzike, amit a mai napig nem ért senki.