Hirdetés
A TV2 egyik legvidámabb arcaként ismert Gáspár Zsolti mindig mosolyog, és mindenkihez van egy-két kedves szava. Kevesen tudják azonban, milyen kegyetlen dolgok történtek vele az elmúlt időszakban.
Hirdetés
Gáspár Zsolti a betegségéről mesélt
Zsolti most őszintén beszélt arról, hogy súlyosan megbetegedett. Olyannyira elhatalmasodott rajta a betegség, hogy háromszor is műteni kellett a végbelét. A fájdalmai olyan erősek voltak, hogy sokszor aludni sem tudott. A sok fájdalom és kín miatt azonban megtört a jég közte és Győzike között, és újra beszélnek egymással:
Hirdetés
“Elkezdett fájni, nem foglalkoztam vele, majd később, majd később… Aztán már nem tudtam aludni, fájdalmaim voltak, verejtékeztem.”
Majd beszélt egy másik sérüléséről is, amit sportolás közben szerzett. Így a vállát is műteni kellett.
“Nem foglalkoztam vele, hogy fáj a vállam. Este már nem tudtam vele aludni, reggel felöltözni. Elmentem a háziorvoshoz, majd MR-re küldtek. Gondoltam, ha már ide küldenek, akkor nagy baj van. Kijöttem és mondták, hogy az izom leszakadt és megy lefelé, azonnal műtétre van szükség.”
Hirdetés
A betegsége nagyon megviselte Zsoltot, csak a családja tartotta benne a lelket. Kegyetlen volt, amit átélt, de a betegsége miatt újra beszélnek Gáspár Győzővel is. Erről így mesélt a Tényeknek:
“Győzőhöz eljutott a betegségem, ő is írt nekem, Bea asszony is mielőbbi jobbulást kívánt, Evelin is, Virág is, köszönöm is nekik. Hála Istennek a kapcsolat alakul, még nem olyan jó, de alakul. Még fejlődésben vagyunk, most csiszolódnak a dolgok.”