Hirdetés
Gáspár Zsolti, a “Palikék Világa by Manna Három igazság” című műsor vendégeként nyíltan beszélt a testvére, Gáspár Győzővel fennálló kapcsolatáról. A beszélgetés során Zsolti elmondta, hogy bár a béke felé szeretne elmozdulni, Győző ezt nem támogatja, mivel letiltotta őt.
Hirdetés
A “Farm VIP” gazdája részletezte viszonyuk bonyolultságát, megjegyezve, hogy a konfliktus gyökereit maga sem tudja pontosan megnevezni. Ugyanakkor hangsúlyozta, mennyire hálás testvérének, hiszen Győző hozzájárulása nélkül nem juthatott volna el odáig a médiában, ahol jelenleg van.
Hirdetés
“Nem vagyok rá büszke, de az az igazság, nem nagyon kommunikálunk. Sajnos! De testvérek vagyunk, és ezt nem lehet letagadni, ha születésnap vagy névnap van, akkor örömmel köszöntjük meg egymást, ez természetes. “
“Viszont nem olyan szoros a kapcsolatunk, mint mielőtt édesanyánk meghalt. Egy vérből vagyunk, ugyanaz, mint édesapám, a mozdulatai, és szeretjük egymást. Bármilyen problémája lenne, én lennék az első, aki ott lenne mellette” — mondta Zsolti.
“Nem tudok egyikükkel sem, csak a kisebb lánnyal, Virággal kommunikálni. Vele tudok közös nevezőre jutni. Szoktunk üzengetni egymásnak, jóban vagyunk” – magyarázta Zsolti.
Hirdetés
A fiatalabb Gáspár és bátyja se veled, se nélküled viszonyát nemcsak a feleségek, gyerekek, hanem idős édesapjuk sem viseli jól.
“Rossz, hogy édesapám látja közöttünk a nagy vitát, nem járunk össze úgy, mint régen, és nem tudunk közös nevezőre jutni. Az hiányzik a legjobban, hogy én Győzit felhívtam egy nap vagy harmincszor. Mindenről beszéltünk, néha hülyeség miatt hívtam, akkor rám nyomta a telefont, de folyamatosan beszéltünk” — mondta Zsolti.
“Esküszöm, nem tudom, hogy miért van a vita. (…) Mindenkinek azt ajánlom, akik testvérek, legyen jóban egymással. Én is jövőre 50 éves leszek, rövid az élet, a 75 százalék elment az életemből, és erről kell beszélni, hogy vitában vagyok Győzikével. Neki és nekem is engedni kellene szerintem. De bejövünk hozzátok egyszer Győzivel, itt, ennél az asztalnál fogunk kibékülni” — mondta mosolyogva Gáspár Győző öccse.