Hirdetés

Neked is van ilyen heg a válladon? És tudod, hogy mit jelenthet? Sokan pontosan tisztában vannak vele, de természetesen olyanok is vannak, akik még csak nem is hallottak róla: ez egy védőoltásból visszamaradt heg, ami azt jelzi, hogy védett vagy az emberiséget valaha sújtó egyik legpusztítóbb betegséggel szemben.
Poxvirus variolae vírus által okozott fekete himlő azért volt annyira veszélyes, mert nemcsak igen gyorsan terjedt, de rendkívül magas volt a halálozási aránya, amely Európában elérte a húsz, Amerikában pedig a nyolcban százalékot is. Ráadásul a túlélői sokszor komoly károsodással (pl. vakság, kopaszság, súlyos hegek) kellett, hogy tovább éljenek.
A 18. században annyira pusztító volt a fekete himlő, hogy több uralkodó vesztette életét ebben a rettegett betegségben, köztük I. József osztrák császár vagy XV. Lajos francia király.

Hirdetés

Éppen rendkívüli pusztító hatása miatt talán nem véletlen, hogy ez volt a legelső betegség, amely ellen vakcinát fejlesztett ki az emberiség. Edward Jenner találta fel a fekete himlő elleni védőoltást, és id. Bene Ferenc honosította meg Magyarországon, a 19. század elején.
Az oltás hagyományos változatában, amelyet egészen az 1960-as és 1970-es évek fordulójáig alkalmaztak, élő vírust alkalmaztak, hogy kiváltsák a szervezet védekező mechanizmusát. Ezért hólyagosodott fel az oltás helye. A hólyag kifakadt, majd gyógyult helyén egy jellegzetes formájú heg maradt vissza (ez látható a képen):

A betegséget végül sikerült teljesen múlt időbe tenni az egész világon. Az utolsó, fekete himlő által okozott halálesetet 1977. október 26-ára teszik, és 1979-re a WHO a természetben kihaltnak nyilvánította a fekete himlő kórokozóját (bár laboratóriumban több helyen is léteznek belőle állományok).
Érdekes volt? Akkor kérlek, hogy oszd meg a cikket, hogy a barátaid, ismerőseid is tudjanak erről!

Hirdetés
Categories: Érdekes

Hirdetés