Hirdetés
Vágó István hirtelen halála előtt még nem sokkal – szokása szerint – posztolt egyet a közösségi profilján, a pápával foglalkozott benne. A poszt előtt pedig néhány órával a Politikai Ifjúsági Party vendége volt egy jó kis beszélgetésre.
Hirdetés
Ez a halála előtt 1 nappal volt. Azt írják, hogy minden rendben volt vele, nem volt probléma a hallgatóság és a közte lévő korkülönbség, megtalálta pillanat alatt a hangot velük, jól érezte magát, viccelődött, viszont volt egy mondata arról, hogy már pihenni szeretne.
Hirdetés
Ez a mondat elhangzott akkor is, amikor idén már nem indult a DK elnökségi tagságáért. De végül is ez a kijelentés 70 felett azért nem olyan különleges. Németh Flóra Fanni, a POLIP Egyesület elnöke vendéglátóként így emlékezik. Csütörtökön este volt a vendégünk. Édesapám jó barátja, és rajta keresztül végre sikerült elérnünk, hogy elfogadja a meghívásunkat. Nagyon jókedvű volt, jól érezte magát, semmi jelét nem láttuk, hogy bármi problémája lenne. A beszélgetést ugyan nem én moderáltam, de utána még eljött velünk egy kocsmakvízre, ahol jót beszélgettünk. Rettenetesen megrázott, amikor megtudtam, hogy másnap, péntek éjszaka meghalt. A fotósunkat, Murai Zsófiát is nagyon megérintette, hiszen ő csináltaróla az utolsó fotót. Nem tudunk arról, hogy bármilyen betegsége lett volna. Úgy váltunk el, hogy most a szkeptikus téma kimaradt, de legközelebb azzal folytatjuk. Viszont mindannyink emlékezetébe beleégettaz utolsó mondta, amikor azt mondta: „Elmúltam 60 éves – 14 éve, úgyhogy most már pihenni szeretnék.” Valamikor, egy Kiskegyed riportban beszélt Vágó István politikai ambícióiról, miért is állt ki nyíltan elképzelései mellett.
Hirdetés
“Amióta az eszemet tudom, azóta foglalkoztatnak a közéleti témák – mesélte egyszer a Kiskegyednek. – Kvízműsorvezetőként nem adatott meg, hogy a nagy nyilvánosság előtt elmondjam, amit gondolok. Annak idején nekem úgy ért véget a televíziós pályafutásom, hogy kirúgtak. Jó ideig gondolkodtam azon, mit tegyek, majd elhatároztam, hogy nem szeretnék visszatérni a képernyőre, végre azt csinálhatom, amit nagyon szeretek. Judit eleinte próbált lebeszélni a politikusi pályáról, arról meg még inkább, hogy a XII.kerületben induljak önkormányzati képviselőként, hiszen a mi kerületünkben más a közéleti hangulat,mint amit én gondolok. Persze vannak támogatóim is, akik odajönnek hozzám az utcán, barátságosan megszólítanak és biztatnak. De gyakori, hogy sokszor nagy szisszenést hallok, ha elhaladnak mellettem.Többször beszóltak, egyszer egy férfi rám kiabált, hogy ebből a telekből nem eszel… Hazug dolgokkal is vádoltak, de megtettem a megfelelő jogi lépéseket. Feleségem is idővel belátta, hogy nem tud ettől a hivatástól eltéríteni. Abba belehalnék, ha itthon ülnék, és nem lenne dolgom. Barátaim is féltenek. Többenis mondták, hogy nem értenek, miért nem élvezem csendesen, nyugodtan a nyugdíjas éveimet. De aznem nekem való, hogy a fotelomban, mamuszban tétlenül itthon ücsörögjek.”
Hirtelen ragadta el a halál, ellenben mivel félt a betegségektől – számára esélyesen így volt ez jó…. Ha már meg kellett történnie….
Hirdetés
Vágó István csütörtök este volt a vendégünk a POLIP Est nevű eseményen, ahol egy jókedvű, intelligens és vicces embert…
Posted by POLIP Egyesület on Saturday, April 29, 2023